Most, hogy Nagy-Britannia eldöntötte kiválását az Európai Unióból, újra előjött Skócia és Észak-Írország elszakadásának kérdése is. Ha a történelemben visszatekintünk, azt láthatjuk, hogy a két terület 1652/53 –ban került Anglia hatalma alá, mégpedig a polgárháború időszaka után, Oliver Cromwell diktatúrája alatt. Ekkor az egész Ír-sziget és Skócia is a britek fennhatósága alatt volt kénytelen tovább élni, majd 54 esztendővel később, 1707-ben létrejött Nagy-Britannia. Skócia számára ezzel véglegesen lezárult a szuverenitás időszaka, ám az írek a XX. század küszöbén nem adták fel elszakadásuk reményét.
1905-ben létrejött a Sinn Féin (mi magunk) mozgalom az Ír szigeten, Arthur Griffith vezetésével, majd 1919-ben az IRA. Sajátos háború kezdődött az írek és angolok közt, mely inkább furcsa gerilla összecsapásokat és merényleteket jelentett valódi háború helyett. Végül 1921-re London beadta a derekát, hozzájárult Írország elszakadásához, ha Dublin (az ír főváros) lemond a sziget északi részéről. Az ír vezetés megosztott volt a felkínált alkut illetően: a többség végül elfogadta, a kisebbség azonban folytatta a harcot az IRA merényletei révén (egészen napjainkig). Így 1921 után Nagy-Britannia már „csak” Angliára, Walesre és Skóciára terjedt ki, miközben az Ír-sziget nagyobbik része (kb. 70 ezer km2) önálló köztársaság lehetett és csak Észak-Írország maradt az angolok birtokában. (Az egész "komplexum" neve lett: Egyesült Királyság)
A Brexit nyomán egyértelművé vált: Skócia és Észak-Írország az Európai Unió tagja kíván maradni és nem ért egyet az angol elszakadási törekvésekkel. Ha a két tartomány újra függetlenségi népszavazást tart és ezúttal a többség az önállósodást akarja, akkor Nagy-Britannia három évszázad után újra széteshet. Ez pedig precedens értékű lehet a szintén elszakadást akaró Katalónia számára, mely Barcelona központtal hosszú évek óta készül érvényt szerezni autonómia törekvéseinek. Egyébként 2014 novemberében egy nem hivatalos népszavazáson, 2,3 millió katalán már egyszer megszavazta az elszakadást.
Mellesleg nagy kérdés lehet a Földközi-tenger kapujának, Gibraltárnak a kérdése is, mely 1704 óta brit terület, Spanyolország partja mentén, Afrikával szemközt. A parányi méretű, ám stratégiailag nagyon fontos terület az EU tagja kíván maradni, ám London akaratát kell(ene) követnie. Eközben a spanyol kormány máris bejelentette: a Brexit után igényt tart Gibraltárra. José Manuel García-Margallo külügyminiszter legalábbis így nyilatkozott.
Európában persze vannak még más szeparatista mozgalmak is, például a szintén spanyolországi baszkok, az oroszországi csecsenek, a Franciaországhoz tartozó korzikaiak, Belgiumban a flamandok, Grönlandon a dánoktól elszakadni vágyók, és Olaszország észak-dél irányú szakadása is többször felvetődött már a taljánoknál. (És akkor nem beszéltünk még Hegyi-Karabah státuszáról és a moldáv problémáról.)
Most a brit kilépéssel mindenhol megerősödnek majd a szeparatizmus hívei és a nacionalista, illetve szélsőjobb irányzatok hangja is erősebb lesz mindenhol a világon. A kérdés csak az, merre fordul az európai közhangulat: az összefogás, integráció, elfogadás, szabad kereskedelem és közös értékrend marad irányadó, vagy többségbe kerül mindenhol a nacionalizmus, az egyéni utak keresése és az önálló boldogulás választása. De a kérdés úgy is megfogalmazható, hogy új korszakba lép e Európa, melyben az önpusztításnak is jelentős szerepe lesz (vagy ahogyan ez a poszt fogalmaz: "az emberi hülyeségnek")
Néhány éven belül választ kapunk ezekre a kérdésekre. Ahogyan az is kiderül: széthullik e az EU? Néhány ország esetében több médium is az angol példa követését jósolja, például a cseheknél és a magyaroknál (Hunexit). De erős kritikával illetik (és nem is túl népszerű) az EU például Hollandiában, Franciaországban és Dániában. Az EU-kritikusok mindenhol a brüsszeli vezetés inkompetens, tehetetlen, határozatlan és a realitásoktól távol álló politikusait szidják, miközben a nemzeti önállóság és szuverenitás fontosságát hangsúlyozzák. Ugyanakkor a kilépés nem biztos, hogy megoldja az egyes országok helyzetét. Úgy is mondhatnánk: "ha elromlott az autónk, nem a jogosítványunkat égetjük el, hanem megpróbáljuk megjavítani".
Vajon merre tart Európa? Megmarad az összefogás? Önállósodnak a kontinens autonómiát és szuverenitást követelő tartományai? Az biztos, hogy a migrációs válság gyorsítani fogja a kérdések mentén kialakuló polarizációt.
Harmat Árpád Péter
EZ AZ, amiről ma egy kávé mellett beszélgetni akartam veled.