Volt a magyar focinak aranykora, például, amikor 1953 november 25-én 6:3 -ra lenyomtuk az angolokat a Wembley -ben 105 ezer néző előtt, miközben egész Magyarország a rádiókra tapadt, Szepesi Györgyöt hallgatva. Ez is "nagyot szólt", de nem kell az Aranycsapatig visszamennünk, ha történelmi győzelmet akarunk találni. 

15 évvel ezelőtt ugyanis egy nyári napon, hasonlóan ledöbbentő dolog történt: minden magyarnak jó estéje volt, ugyanis hihetetlen módon a ZTE megverte a Manchaster Unitedet Budapesten, a Puskás Ferenc stadionban, mégpedig az UEFA-bajnokok ligája 3. selejtezőkörében! Mindezt 2002 augusztus 14 -én, 40 ezer örjöngő néző és egy egész országnyi örömmámorban úszó szurkoló előtt. A meccset édesapámmal néztem egészen a 90. percig, amikor megszületett az egyetlen gól és mi egyszerre ugrottunk talpra: Szamosi Tamás beadását Koplárovics Béla kábé 4-5 méterről az angol hálóba bombázta. Felrobbant a stadion és mi apámmal egymást átölelve üvöltöztünk. Hihetetlen érzés volt! A stadionban elszabadult minden: az emberek szó szerint megvadultak, örjöngtek, ordibáltak, könnyeztek, zengett a "mi van, mi van mi van" meg a ria ria Hungária! Soha nem felejtem el. Koplárovicsot a mennybe menesztették, mindenki megismerte nevét és szurkolói dalok születtek róla. (Ma egyébként egy kis osztrák faluban él és egy gyárban dolgozik, egyszerű körülmények közt boldogulva.) A képek minőségéért bocsánat! Az első képen Szamosi készül beadni Bélának, a második a gól.

Alex Ferguson kiakadva nyilatkozott, az angol sajtó szalagcímekkel hozta a mérkőzést, az egész világ felkapta a fejét, a hazai média meg Bozsik Pétert nyaggadta. Érdekes is volt amit mondott és külön pikánssá tette szavait, hogy az Aranycsapat tagjaként hírnevet szerzett Bozsik József fiaként pontosan tudta milyen szívmelengető tud lenni egy váratlan és világra szóló győzelem. Magasan ragyogott a magyarok csillaga azon a bizonyos napon, 2002 augusztus 14 -én és sajnos ez azóta sem fordult elő. Talán csak 2016 június 22 -én, amikor az EB -n, egy parádés és hihetetlen meccsen 3:3 -at játszottunk a világ egyik legjobb csapatával (a későbbi Európa Bajnok) Portugáliával. Micsoda érzés volt látni a világklasszis Cristiano Ronaldo tehetetlen vergődéseit és dühkitöréseit minden magyar gól után. Az egész olyan volt, mint egy álom. A gólok egyébként így jöttek: 19. perc: Gera, 42. perc: Nani, 47. perc: Dzsudzsák, 50. perc: Ronaldo, 55. perc: Dzsudzsák, 62. perc: Ronaldo.

Némileg csökkentheti az említett sikereket, hogy a ZTE -t a visszavágón (az Old Traffordban) 5:0 -ra rakták meg az angolok, és a 2016 -os EB -ről is kicsit korán kellett hazajönnünk, de hát semmi sem lehet tökéletes. A foci akkor is fantasztikus dolog, csak sajnos nekünk magyaroknak ritkán tud átütő örömet okozni. De olyankor emlékezetes, akárhány év elteltével is. Még mindig vannak emberek, akik kisgyermekkorukból emlékeznek az 53 -as 6:3 -ra, vagy velem együtt látták a képernyők előtt (esetleg a helyszínen) 2002 -es ZTE diadalt is, akárcsak a 2016 -os portugál-magyart. Nagy élmények voltak, soha nem feledett események.

A magyarok tudnak focizni, még ha időnként bosszantó dolgokat produkálnak is (mint Andorra ellen legutóbb). Hinni kell a sikerekben, nekik is és nekünk is. Ez a dolog titka, na meg az, hogy ne feledjük a gyönyörű előzményeinket és sikereinket. Mint a 2002 -es ZTE győzelmet, amikor az egész világ ledöbbent győzelmünkön.