Mindenkinek jár egy kávészünet valamilyen érdekes témával

Kávészünet

A világ vezetése női kezekbe kerülhet: Merkel, May és Clinton [7]

2016. július 12. - Harmat Árpád Péter

Az Egyesült Királyság élére 16 év után újra nő kerül hamarosan, mégpedig Theresa May személyében, a novemberben megtartásra kerülő amerikai elnökválasztáson is nagy eséllyel hölgy lesz majd a „befutó” (Hillary Clinton) és persze Németországot is a gyengébbik nem egyik prominense vezeti már 11 éve (ő Angela Merkel). Három nő, a világ három legjelentősebb országa élén, legalábbis ha valóban Hillary Clinton győz majd és vele az értelem arat diadalt a politikai gagyi felett (amit Donald Trump képvisel).

elnok_nok.jpg

A három hölgy révén egyébként sajátos helyzet áll elő: az USA élén például eddig még soha nem állt hölgy, és ha végignézünk az 53 eddigi angol miniszterelnök nevét tartalmazó listán, akkor azt láthatjuk, hogy angoloknál is mindössze egyetlen alaklommal foglalta el a prime minister székét nő, mégpedig 1979 és 1990 közt Margaret Thatcher (vaslady) személyében. Ami Merkelt és Németországot illeti, Bismarck óta 33 kancellár váltotta egymást (Merkel a 34. a sorban) és csupán most, 2005 óta tölti be a tisztséget nő.

Theresa May 60 éves, gyermektelen, konzervatív párti politikus, aki Oxfordban végzett földrajz és pénzügyi szakon, majd bankterületen dolgozott és lett belőle végül londoni önkormányzati képviselő. Karrierje 1997-ben indult be, amikor parlamenti képviselő lett, majd 2002-ben egy időre a konzervatív párt elnöke. Később, 2010 -ben az Egyesült Királyság belügyminiszteri tárcáját is megkapta David Cameron kormányában. May minisztersége kezdetén női és esélyegyenlőségi ügyekért is felelős volt, így konzervatív felfogása dacára a szabad akarat és jogkiterjesztés „zászlóvivője” is a brit jobboldalon. A Brexit kapcsán a szavazói döntés mellett állt ki – noha korábban, Cameronhoz hasonlóan az EU –ban maradást támogatta – mégis sietve jelentette ki: ha megválasztják, akkor egyesíteni fogja a maradáspárti és távozáspárti frakciókat. Ígérete szerint 2017 után, a szavazók akarata szerint kivezeti az Egyesült Királyságot az EU –ból. Mayt 2016 július 7-én meggyőző többséggel választották a konzervatív párt és az Egyesült Királyság élére.

thatcher.jpgA brit konzervatívok jelenlegi vezetőjét hasonlították már a Vasladyhez is, ugyanis annak idején Thatcher végig ellenezte az Egyesült Királyság EU csatlakozását és úgy tűnik most Maynek is az EU -ból való kilépés lesz legfőbb feladata. Angela Merkelhez nem csak életkorát tekintve hasonlít (csak két évvel fiatalabb a német kancellár asszonynál) de közös bennük az is, hogy mindketten protestáns lelkészek lányai. Merkel apja evangélikus lelkipásztor volt, May apja pedig anglikán lelkész. Ami az érdekességeket illeti May -el kapcsolatban: annyi tudható róla, hogy imádja a krikettet,  amellett cipőmániás (főleg a feltűnő darabokat szereti) és cukorbeteg. Egy határozott nő, aki a napokban beköltözhet a Downing Street 10 -be.

Hillary Clinton már 69 éves, tapasztalt, demokrata párti politikus, aki 8 évig (2001-2009 közt) volt szenátor az amerikai képviselőházban és 4 évig (2009-2013 közt) külügyminiszterként is tevékenykedett Obama kormányában. Hillary metodista vallású, középosztálybeli családban nőtt fel, majd lett belőle jogász. Az egyetemen ismerte meg későbbi férjét, Bill Clintont, akinek elnöksége alatt, 1993 és 2001 közt, mint first lady lett ismert. Mind szenátorként, mind first ladyként végig  az emberi jogokért a női egyenlőségért és a gyermekvédelemért állt ki. Külügyminiszteri tevékenységét azonban számtalan kritika érte (arab ügyek, államtitkok felelőtlen kezelése, ..stb). Hillary Clinton felvilágosult, tájékozott, nyitott politikus, akinek szakmailag (pénzügyileg és gazdaságilag) rátermett csapat áll rendelkezésére. A 2016 november nyolcadikai elnökválasztáson jó esélyekkel indul Donald Trump, republikánus jelölttel szemben. (Főleg, hogy a legfrissebb hírek szerint most már Bernie Sanders is beáll mögé és az egész demokrata párt egységesen támogatja.) Az USA eddigi 44 elnöke után így most már komoly esély van arra, hogy Fehér Házba beköltözhessen az első elnöknő. 

A három hölgy – Merkel, May és Clinton – elnökké választása talán egy új időszak kezdetét jelzi a nyugati világban, ahol a nők szerepe felértékelődik. Ugyanakkor a kritikai hangok is egyre erősebbek velük szemben: Angela Merkel politikája például menekült-kérdésben egyre szélesebb rétegek tiltakozását váltja ki. Közben úgy tűnik azért a kancellárasszony maga is ráébredt már az elmúlt másfél éves (2015 eleje óta tartó) migráns-politikájának helytelenségére és talán változtatásokra készül. Erre utal legalábbis egyik legutóbbi kommunikációja:

„Aki idejön, annak tiszteletben kell tartania az alaptörvényünket, a törvényeinket, hogy nem lehet erőszakot alkalmazni, a vallásszabadságot, a szólás- és véleményszabadságot, és azt, hogy Németország mindezek miatt erős” 

Közben Kelet-Európában – Lengyelországot kivéve, ahol jelenleg szintén nő a miniszterelnök – továbbra is az erőskezű férfi vezetőkben bíznak. Közöttük is a legnagyobb hatalmú elnök Vlagyimir Putyin, aki 2000 óta uralja Oroszországot.

A világ nagy változások küszöbén áll: megoldás kell a NATO – orosz viszályra (az ukrajnai polgárháborúra), a Közel-keleti válságra, az erősödő terrorizmusra, a Dél-kínai tenger felségvizeinek kérdésére, Észak-Korea fenyegetőzéseire és legfőképp a migráns problémára. Kérdés az, hogy mekkora szerepe lesz mindebben nemzetközi politikában újonc szerepet betöltő politikusoknak és köztük is a nőknek?

Na, erről akartam a mai kávé mellett beszélgetni veletek! Ti mit gondotok?

2016.07.12.(13:51)

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveszunetben.blog.hu/api/trackback/id/tr608882868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Nagy László 2016.07.13. 15:42:07

A May - Thatcher párhuzam valóban jogos, ha a két politikusnő keménységét, konzervativizmusát, Európa-ellenességét és konokságát vesszük alapul. Ám May még igazi választásokon nem mérette meg magát. Ezen a téren nincs bennem optimizmus. Szerintem valós parlamenti voksoláson alul maradna.

WAR10CK. 2016.07.13. 15:50:47

@Dr. Nagy László: Valószínűleg a 2018-as választásokon már nem ő nyer majd. Legutóbb 2015 május 7-én voltak választások Nagy-Britanniában.

Konzervatív Párt: 331 mandátum
Munkáspárt: 232 mandátum
Skót Nemzeti Párt: 56 mandátum
Egyéb párt: 32 mandátum

Dr. Nagy László 2016.07.13. 15:53:30

@Kovács Péter dr: Ha a Brexit balul sül el (és én erre tippelek), akkor 2018 -tól Munkáspárti kormány következik Angliában!

dreamhotep 2016.07.16. 15:07:23

sanders jobb lenne sajnos. clintonnál már csak egy ijesztőbb alternatíva van: trump

Krumpli Bogart 2016.07.21. 23:48:28

@dreamhotep: Helyes meglátás. A gátlástalan, korrupt Clintonné fog nyerni.