Érdekes témák egy kávé mellé

Kávészünet

Az olasz - magyar vízilabda meccs bírójának újbóli megbízásához [32.]

2017. július 21. - Kávészünet blog

Nagy sikerrel folyik a 2017 -es női és férfi vízilabda-világbajnokság. A hölgyek simán verték eddig Japánt, Franciaországot és Hollandiát, a fiúk pedig Märtz Tamás vezetésével szintén már a harmadik mérkőzésükre készülnek (mégpedig a franciák ellen). Előző meccsük azonban (július 19 -én) sokaknál verte ki a biztosítékot. No, nem azért mintha elpáholták volna fiainkat (9-9 lett a végeredmény), hanem mert felháborító módon végig ellenünk fújtak a bírák: az orosz Szergej Naumov és az izraeli Schwartz. 

vizilabda.jpg 

Még a laikusoknak is feltűnt, hogy szinte MINDEN bírói döntés, - főként Naumov részéről - az összes esetben az olaszoknak kedvezett, és a mi fiainkat hozta hátrányos helyzetbe. Ezt végignézve már a mérkőzés első negyede után erőt vett rajtam a felháborodás, de később ez már dühbe fordult. Persze van olyan, hogy nem szeretnek bennünket magyarokat és olyan is, hogy az ellenfél a bírók kedvence, de azért ebben a meccsben már tényleg túlzást mutatott a bírói részrehajlás. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az egész VB -t, mi magyarok rendezzük, külön érdekes és érthetetlen az egész. Félreértés ne essék: senki nem vár olyasmit, hogy rendezőkként (és a legrégebbi, legsikeresebb "pólónemzetként") külön elbírálást kapjunk, de azt igen, hogy tisztességes, részrehajlástól mentes ítélkezést kapjunk. Na, ez most nagyon nem jött össze.

A mérkőzés végén rossz szájízzel állt fel az ember, két dolgon morfondírozva: 1. hogyan kerülhet vb játékvezetői pozícióba olyan ember, aki egyáltalán nem ért a vízilabdához 2. milyen eredmény született volna, ha tisztességes bírókat kapunk? Aztán persze túlléptünk az egészen, kíváncsian várva a mai franciák elleni mérkőzést.

... és ekkor jött a meglepetés ...

a következő meccsünkre ugyanazt az ellenünk ítélkező, felháborítóan hozzá nem értő bírót - Szergej Naumovot - delegálták, aki az olasz meccsen is gyalázatosan szerepelt!! Na, itt áll meg az ember esze!!! Ha egy egész ország felháborodik valamin és minden szakmabeli joggal kritizálja egy bíró ténykedését (sokak által követelve távozását a VB -ről), akkor miért kell juszt is, direkt újra megbízni a következő meccsünk vezetésével? Hergelik az embereket? Tényleg szükség van erre? Vagy nincs elég vízilabda bíró? Elképzelhető, hogy sorsolással kaptuk újra Naumovot, de ilyen különleges esetekben simán "beleférne" hogy kihagyják nevét a sorsolásra kerülők közül. Érthető és teljesen elfogadható volna ez a megoldás.

A magam részéről - akár sorsolás volt a háttérben, akár tudatos döntés történt - idiotizmusnak és az emberek hergelésének tekintem a végeredményt és nagyon kíváncsian várom, mit művel ellenünk ma este a franciák ellen. Hozzá teszem ezúttal nagyon durván kellene megsértenie a szabályokat, ha Naumov a franciákat akarja győztesnek kihozni, mivel a magyar válogatott papírforma szerint klasszisokkal jobb a franciáknál (mint fociban a német válogatott mérkőzne mondjuk a Feröer szigetekkel, vagy Andorrával - bár volt már meglepetés). 

És zárásul egy kérdés: vajon továbbjutó meccseink vezetésével is az oroszt fogják megbízni? Mondjuk Montenegro vagy Horvátország ellen - akiket nem tudunk sajnos elkerülni és akik a lehető legkeményebb ellenfeleink lehetnek - egy ilyen bíróval esélyünk sem nagyon marad. Vagy direkt ez a cél? Jajj de jó, hogy mi rendezzük ezt a VB -t, csupa öröm ilyen döntésekkel. 

vizilabda2.jpg

Zárásul kiemelném: nagyszerű, fiatalos és tehetséges csapatunk van. A "B" csoportban (Olaszország, Ausztrália, Franciaország, Magyarország) a csoport-elsőségért küzdenek. Megérdemlik, hogy megemlítsük neveiket:

Kapusok: Decker Attila, Nagy Viktor
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Török Béla, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő

Ki vagyunk éhezve a sikerekre, hiszen a legutóbbi olimpián, Rióban csak ötödikek lettünk (három délszláv csapat és az olaszok mögött), a 2016-os Európa Bajnokságon bronzot kaptunk (Szerbia és Montenegró előzött meg bennünket), a 2015-ös VB -n pedig a hatodik hely jött össze (három délszláv csapat, a görögök és olaszok után). De akármi is a helyzet a nemzetek összesített éremtábláján vízilabdában akkor is még mi állunk az élen.

HAJRÁ MAGYAROK!

Csak azért is!

vizilabda3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveszunetben.blog.hu/api/trackback/id/tr2312678267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magister_ 2017.07.21. 20:32:23

Nagy baj, ha bármilyen sporteseményen megmarad a nézőkben a bíró neve. Mint ahogyan az is gáz, ha a bíró dönti el a találkozót. Ebben az esetben tényleg felháborító volt az orosz bíró több döntése is (láttam a meccset) és engem is megdöbbentett amit művelt.

Aldou Raine 2017.07.21. 21:43:01

Manapság a utolsó évek világtornáin megszületett eredmények alapján, (mint az olimpia, VB, EB, világliga) a vízilabda élvonala úgy néz ki, hogy elsők a szerbek, másodikok a horvátok, harmadikok a montenegróiak, majd negyedikek a görögök. És csak az ötödik helyen osztozunk az olaszokkal. HA az utolsó pár évet nézzük. Ha viszont évtizedekben vizsgálódunk, és megyünk vissza akkor az első három legsikeresebb nemzet közé tartozunk! (Ha meg kezdetektől nézzük, akkor a legelsők vagyunk.)

Túlélő ... 2017.07.21. 23:03:52

Csoportelsők lettünk!

Master. 2017.07.21. 23:51:07

@Túlélő ...: jöhetnek az oroszok vagy spanyolok, majd Montenegro a 4 között és végül a döntő a szerbekkel!

Fortress 2017.07.24. 10:18:44

@Chris Kyle: az oroszok "jönnek" 25-én, kedden! Hajrá magyarok!
süti beállítások módosítása