Érdekes témák egy kávé mellé

Kávészünet

A 2017-es budapesti úszó VB értékelése [34.]

2017. július 31. - Arte Peritus

Ha röviden és csak a sport-eredmények alapján kellene értékelnem, akkor azt mondanám: egyértelműen jól sikerült. A magyar sportolók ugyanis összesen 9 érmet szereztek: 2 aranyat, 5 ezüstöt és 2 bronzot. EZ a végső egyenleg, amivel a nemzetek összevetésében az előkelő 9. helyen zártunk! Ez pedig pestiesen szólva "nem semmi" egy 9,5 milliós, aprócska országtól.

vb.jpg 

Mindez valóban jól hangzik, de azt, hogy ez a sok érem, a dicsőségtáblán való kiemelkedő helyezésünk (világviszonylatban is erősödő sport-hírnevünk) arányban van e a körülbelül 170 milliárdos végszámlával, amit állítólag az egész rendezvényre ráköltött a magyar állam, nem vállalkozom most kommentálni. Én ha lehet maradnék a sport-eredményeknél.

Két éve picit jobbak voltunk, amikor a 2015-ös Kazanyi világbajnokságon 10 érmünk lett, mégpedig: 3 arany, 3 ezüst és 4 bronz. Még előtte a 2013-as barcelonai VB -n pedig 7 érmet hozhattunk haza: 4 aranyat, 1 ezüstöt, 2 bronzot. Ha az utóbbi 5 világbajnokságot vizsgáljuk, akkor a 2011-es sanghaji VB volt mélypont volt, alig 5 éremmel (1 arany és 4 bronz), ugyanis a 2009 -es római bajnokságon megint picit jobban szerepeltünk: 6 érmünk született (2 arany, 1 ezüst, 3 bronz). Tehát az utolsó 5 VB eredményei közül az idei, a második legjobb lettSportolóink megérdemlik, hogy pontos eredményeiket is közzétegyük:

Aranyérmek: 

  • Hosszú Katinka 400 méter vegyes
  • Hosszú Katinka 200 méter vegyes

Ezüstérmek: 

  • Hosszú Katinka 200 méter hát
  • Férfi vízilabda válogatott
  • Milák Kristóf 100 méter pillangó
  • Verrasztó Dávid 400 méter vegyes
  • Cseh László 200 méter pillangó

Bronzérmek:

  • Hosszú Katinka 200 méter pillangó 
  • Gyors váltó 4x100 méter ( Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd )

Büszkék lehetünk tehát rájuk, hihetetlen küzdeni akarásról tettek tanúbizonyságot. Személyes érintettség okán külön kiemelném vízilabdázóinkat, akiket csak a horvátok tudtak legyőzni a döntőben. Megdöbbentően nagy küzdőszellem mutatkozott meg a fiúknál, amikor 4:0 -ról képesek voltak a világ egyik legjobb csapatával szemben 4:4 -re "feljönni". Le a kalappal előttük. Kivételeset nyújtott Vámos Marci és Nagy Viktor is végig a tornán, de minden vízipólósunk megérdemli az elismerést (Decker Attila, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Török Béla, Varga Dénes, Zalánki Gergő.

Szívet melengető érzés volt magyarnak lenni a VB 17 napja alatt, 2017 július 14 és július 30 közt! Reméljük, hogy a következő, 2019 -es úszó világbajnokságon - melyet egyébként a dél-koreai Kvangdzuban rendeznek majd meg (és várhatóan nagyon rossz lesz a nagy időeltolódás miatt követni a versenyeket, mert minden éjjel lesz) - szintén jól teljesítenek majd fiaink és lányaink! Úgy legyen! Addig pedig: SZÉP VOLT FIÚK, SZÉP VOLT LÁNYOK!

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveszunetben.blog.hu/api/trackback/id/tr9112705131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ágas25 2017.08.01. 12:32:45

Nagyon jó kis összefoglaló volt ez a kis szösszenet. A lényeget és a fontos információkat megragadtad. Mi tagadás, jól szerepeltünk :)
süti beállítások módosítása