Érdekes témák egy kávé mellé

Kávészünet

Lukas csónakból vizet merni - COVID kontra oltások

2021. február 27. - Kávészünet blog

Noha valóban zajlanak Magyarországon vakcina-oltások és tényleg nagy mennyiségben érkezik hozzánk orosz illetve kínai oltóanyag (a csörgedező nyugati vakcinák [Pfizer, AstraZeneca, Moderna] mellé), a járvány harmadik hulláma óriási erővel csap le hazánkra. Az országos tisztifőorvos jelentése és az operatív törzs tájékoztatója szerint a harmadik hullám február 18-án bontakozott ki. Miközben január végére (konkrétan január 26-ra) már 500 alá csökkent a napi új fertőződések száma (és alig volt 89 elhunytunk), addig február 19-re a számok megugrását vehettük észre: 3 ezer fölé emelkedett a napi fertőzésszám és az elhalálozottak száma újra 100 fölé emelkedett (aznap elérte a 110-et). Mára (február 27-re) még drámaibb lett a helyzet: a napi fertőzésszám megközelítette az 5 ezret és vészesen közeledünk a fél millió beazonosított fertőzötthöz (pontosan 424 130 most ez az adat).

avakcina.jpg

a kép forrása: koronavirus.gov.hu

A másik oldalt, vagyis a védekezést ("oltakozást") nézve, a koronaviros.gov.hu szerint csupán 244 407 magyar polgár kapta meg mindkét vakcina-oltását és tekinthető így védettnek (319 194 lakos pedig a legelső oltásánál tart, vagyis a fertőzéstől még fenyegetett). Egy közel 10 milliós országban - ahol feltehetően már akár két héten belül is elérheti a fél milliót a beazonosított fertőzöttek száma - ez a tempójú oltás a "lukas csónakból víz kimérés" jelenségét juttatja eszünkbe.

Magyarországon 5 ezer háziorvosi praxis folytat vakcina-oltásokat (vagy legalábbis ennyinek kellene); ha ezekben heti 10-12 lakos kap koronavírus elleni injekciót (a túlterheltség vagy a kevés oltóanyag miatt), hetente 50 ezres országos oltási eredményt elérve, miközben a járvány naponta fertőz meg 7-8 ezer embert (hetente 50 ezret) , akkor kb ugyanott vagyunk. Vagyis annyit oltunk be, amennyi újonnan megfertőződik. (Erre mondjuk, hogy lukas csónakból merjük a vizet: amennyit kimerünk, annyi be is folyik). Jelenleg még "csak" napi 5 ezer az új fertőződés (heti 35 ezer), de sajnos a harmadik hullám felszálló ágában van, így az az adat valószínűleg jelentősen emelkedni fog (a napi 7 ezer körüli szintre, mint ahogyan ez a második hullámnál is történt).

A megoldás nyilván a sokkal nagyobb arányú, nagyobb sebességű és nagyobb volumenű oltás lenne, melyet nem elég "rátolni" a háziorvosi rendelőkre. Legyen az a vakcina, nyugati, orosz, vagy éppen kínai, mind az 5 ezer háziorvosi rendelőben el kellene érni a heti 50-100 oltást az oltópontok esetében ugyanennyit megközelítve (országosan pedig minimum a heti fél millió vakcinázást megcélozva). Így napi 8-10 ezres fertőződésnél is 6-7 szeres lehetne a beoltottak száma, ami már megfékezné a járványt. 

Ha a fenti "forgatókönyv" megvalósulna, akkor ezzel párhuzamosan megindulhatna a nyitás politikája is. Nonszensz például, hogy miközben a tömegközlekedésben (buszokon) heringek módjára állnak egymás mellet vadidegenek, nem mehet egy étterembe egy család, ahol még el is szeparálhatóak az egyes asztaltársaságok. A gazdaság motorja nem állhat le, vagyis a megoldás nem a teljes korlátozás, a mindennapi élet korlátok közé szorítása, a plázák, mozik, éttermek, iskolák bezárása, hanem az ésszerűen visszafogott életmód (a jelenlegi szintű megszorítás) és a sokkal nagyobb volumenű vakcinázás.

Köszönjük szavazatát!

avonal.jpg

Átoltottság március elsején: Nagy-Britannia 30,77%, Szerbia 21,11%, Magyarország 9,70%, Lengyelország 8,82%, Németország 7,37%, Ausztria 7,17%, EU-átlag 7,36% [LINK]

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!

kaveszunet2_felirat.jpg

belyegkep2_1.jpg

2020.02.27.12:39

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveszunetben.blog.hu/api/trackback/id/tr2916442174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Monakhosz 2021.02.27. 13:44:54

Nem valószínű, hogy mind az 5 ezer háziorvosi rendelő be tud oltani heti 50-100 lakost. Talán ezek fele ha képes erre.

consul 2021.02.28. 19:56:07

Az első oltás után is védett leszel. A második csak emlékeztető oltás az immunizálás tartósságáért.
A 4 millió betegségen már túlesett embert is figyelembe véve nem rossz az arány. Így kb. a társadalom fele már védett.

Control_ 2021.02.28. 20:27:43

@consul: Az első oltás utáni védettség minimális. A betegségen pedig a koronavirus.gov.hu szerint 319 691 fő esett át!!! Kurv@ra nem 4 millió. :))))))))))

Scriptor. 2021.02.28. 20:30:26

Az oltás csak vánszorogva halad. Nagyon messze vagyunk attól, hogy heti több százezer legyen az oltások száma. Ráadásul az AstraZeneca olyan, mintha nem is oltanának be. 50% -os a hatásfoka. Vagy elkapod és lever lából, vagy nem. De amúgy kb ennyi rá az esélyed. 50%.

Kávészünet blog · http://kaveszunetben.blog.hu/ 2021.02.28. 20:54:05

@consul: Honnan veszed, hogy 4 millióan átestek a betegségen?

kvp 2021.02.28. 21:02:53

A lyukas csonak modell eseten is a lakossag fele vedett lesz mire a masik felen atmegy a virus. Azaz a varhato 200 ezer halott helyett "csak" 100 ezer lenne. Meg ez is jobb mint a semmi, de egyreszt most le kellene zarni mindent 3 hetre (meg a szemetet sem viszi ki senki, meg a kutya sem megy le setalni), masreszt novelni kellene az oltasok mennyiseget es az oltasi helyek szamat is. Siman lehetne stadionokban is oltani orvostanhallgatok, katasztofavedok, stb. segitsegevel, akik mar maguk be vannak oltva mindket oltassal.

Tehat ha sikerul eleg oltoanyagot szerezni, akkor megoldhato az oltas gyorsan is. A haziorvosokra joreszt csak a kisebb falvakban van szukseg, mert onnan nem lehet a nagyvarosokba vinni az embereket, de egy nagyvarosban siman megoldhato, hogy 5 ember segitsegevel (3 papirmunka, 1 olt, 1 adogatja neki, ebbol csak az oltast vegzo a szakember), sorbanallva 30 masodpercenkent oltsanak egy embert. (joreszt az elore csomagolt, kulonosebb hutest nem igenylo kinai vakcinaval)

Akkor most adott a feladat, addig lassitani a terjedest amig valahonnan nem jon eleg vakcina es kozben ami bejon azt azonnal beadni. Ezzel lehet maximalizalni a megmentett emberek szamat es minimalizalni a javany megallitasahoz szukseges idot. Ez utobbi hosszu tavon egyebkent gazdasagi szempontbol is a legfontosabb szempont.

Kávészünet blog · http://kaveszunetben.blog.hu/ 2021.02.28. 21:14:50

jozsef_9 Ennyi ésszel megdöbbentő már az is, hogy feltalálsz az internetre! :))))))

Igazamvanvagyigazamvan? 2021.02.28. 21:26:21

@consul: nem, nem leszel védett. Ugyanúgy elkapod, terjeszted, csak kevésbé lesz rád veszélyes.

Argus_ 2021.02.28. 22:32:41

A szavazás úgy tűnik, hogy a szigorítások felé mutat. Sajnos sokan nem érik fel ésszel, hogy a vakcina-program felgyorsítása a megoldás, nem a teljes bezárkózás és a gazdaság teljes tönkretétele.

Kávészünet blog · http://kaveszunetben.blog.hu/ 2021.02.28. 23:14:38

@Argus_: ... Igen, a szigorítások idővel többet árthatnak majd, mint maga a járvány. A gazdaság tönkremegy, az emberek elszegényednek, a vállalkozási szféra a tönk szélére kerül. Miközben nem a helyes utat választjuk - a nagyobb vakcinázást - hanem továbbra is a szigorításokat erőltetjük.

Fritz Gerlich 2021.02.28. 23:16:52

@Kávészünet blog: A szavazás kicsit a kormányoldal - ellenzék relációját is mutatja. Sajnos ebben az esetben a megtévesztett ellenzékét. Magam is ellenzéki vagyok mégsem szigorítás-párti. A vakcinázás a helyes út, a szigorítások fokozatos enyhítésével, a gazdaság újraindításával.

Argus_ 2021.02.28. 23:21:48

@Fritz Gerlich: Valószínűleg a tökéletes az lenne, ha elérnénk a heti félmillió oltást, amit aztán tartanánk is 8 héten keresztül, elérve, hogy a felnőtt lakosság (8 millió ember) fele (50%-a) immunizálva legyen. Ezzel párhuzamosan pedig megszüntetnénk végre az értelmetlen kijárási tilalmat és a 7 óra bolt-bezárást, az éttermek újranyitásával.

Kávészünet blog · http://kaveszunetben.blog.hu/ 2021.02.28. 23:22:58

@Argus_: Ha a lakosság fele beoltott, megáll a járvány tejedése. Ezt mondja a legtöbb epidemiológus.

Rodney_2 2021.03.01. 00:35:47

@Kávészünet blog: A 4 millió átesett Merkely becslése volt korábbi felmérések alapján. Rengeteg ember van aki nem szerepel a hivatalos statisztikákban. Vannak akik úgy esnek át rajta, hogy észre sem veszik. Ez úgy történik, hogy az erős immunrendszer pik pakk leöli a coronavírust :) Rengeteg fiatal eshetett át rajta tünetmentesen, de esetleg közben legyilkolta a nagyit :(
Másik példa. Én átestem rajta hivatalosan, a fiam is. Mi néhány napig lázasak voltunk, ezért orvoshoz fordultunk. A feleségem és lányom ezután elvesztette a szaglását és ízlelését néhány hétre, már rutinosak voltunk, nem volt hiszti, tudtuk hogy covid. Meggyógyultak minden gond nélkül. Úgyis home-office volt, nem mászkáltak el és kész. Nem szerepelnek a statisztikában. Feleségem néhány hónappal később munkahelyet váltott, ott csináltak neki antitest tesztet, brutálisan tele volt antitesttel. Ez csak családon belül azt jelenti, hogy az átesettek száma duplája a hivatalos adatnak. De vannak rengetegen akik észre sem veszik, azt hiszik hogy egy kis nátha vagy még az sem. Ezért kell meggyilkolni a gazdaságot. Ez nem pestis vagy ebola basszus :(((

A lakosság felét nem elég beoltani:
- nem mindenkinél egyformán hatásos az oltás. Ez nem az oltás hibája, hanem az immunválasz egyeseknél gyenge (oltás nélkül is ők halnának meg)
- a fiatalokat egyelőre nem oltják és a szuperterjesztők nagy része szerintem a maszkot sem hordó, "bandázó" fiatal
- a vírus terjedési képességétől függ az az elméleti szám amire szükség van a nyájimmunitáshoz. Pl a brit vagy délafrikai variánsnál nagyobb minimum átoltottsági százalék jön ki mint az első verziónál, mert jobban fertőz
Összefoglalva: az volna az ideális, ha a felnőtt lakosság minél gyorsabban beoltatná magát. Már látszik, hogy a kínai vagy az orosz vakcina nem okoz rövid távon semmi különös problémát. A Pfizer második adagjától sokan kidőlnek, de csak néhány napra. A hosszú távot meg egyik vakcinánál sem tudjuk, mert még nem telt el hosszú idő. Ez alapján azt mondani, hogy az egyik vakcina biztonságos, a másik meg nem, a politikai kalandorság magas foka (ha úgy vesszük tömeggyilkosság és főleg a saját hívek körében kedves DK :))) )

Rodney_2 2021.03.01. 00:36:23

www.portfolio.hu/gazdasag/20210228/a-kinai-vakcina-elso-hatasa-durvan-megugrott-a-koronavirus-ellen-beoltottak-szama-magyarorszagon-471844

Érdemes megnézni a grafikont
A következő 2 hónapban be fognak oltani mindenkit, aki kéri. Hála az orosz és kínai vakcináknak. Kapacitás van a beoltásra, eddig vakcina nem volt elég. Egy háziorvos max 10 perc alatt beolt egy embert az adminisztrációval együtt. Utána még ott kell üldögélni fél órát, hátha bedurran valami allergiás reakció, de közben oltják a következőt. És vannak más központi oltópontok is kórházakban.
Utána lehet nyitni. Húsvét után valamikor. Legkésőbb május 1.

Kávészünet blog · http://kaveszunetben.blog.hu/ 2021.03.01. 00:38:16

@Rodney_2: Vagyis a 4 millió egy totális sacc. Semmi tényszerű nem támasztja alá. Lehet a hivatalosan közzétett 320 ezer is a valós adat, vagy fél millió. A 4 millió becslés és maximum fikciónak nevezhető. :)

HARP3R 2021.03.01. 00:41:35

A szigorítások már sokkal több kárt okoznak, mint maga a járvány. Az utcai maszk-viselés például teljesen értelmetlen. Akárcsak az esti kijárási tilalom. Hogyan hiheti el bárki is azt, hogy este 8 után virulens egy kórokozó?

Control_ 2021.03.01. 00:47:44

@HARP3R: Az általános, országos IQ szintje szerintem nem éri el azt a szintet, hogy ezt a többség felfogja. :) Az észbontók országában be lehet adni például a többségnek, hogy a WC-n csak maszkban ücsöröghet. Lefogadom, hogy a lakosság 70% -a betartaná ezt, ha előírná a kormány. Mert elhinnék. Ennyi.

Bambano 2021.03.01. 00:47:49

maga az oltás nem időigényes, rendes oltóeszközökkel egy oltóponton akár 6-9 ezer embert is be lehet oltani ÓRÁNKÉNT.
a kérdés az, hogy értesítesz ki ennyi embert, hogy szállítod őket oda és hogy mennek haza.
illetve a hírek szerint megfigyelik oltás után az embereket, na az már gáz, mert egy rendelőben nem fér el párezer ember.
mondjuk ha nem rendelőben oltanak, hanem stadionban...

Kávészünet blog · http://kaveszunetben.blog.hu/ 2021.03.01. 00:48:35

@Control_: Ne felejtsük: a szervilizmust 1920 óta nevelik ebbe a népbe. :)

DEFCON_ 2021.03.01. 00:53:38

Eddig, vagyis február 28-ig 677 682 fő kapott oltást Magyarországon! Le a kalappal az egészségügyisek előtt. Mégis egyetértek a poszttal: még ez is lassú, ha napi 9-10 ezerre szökik az új fertőződések száma.

Jericho_ 2021.03.01. 01:03:10

A vakcina 6 hónapig vég, utána újból szükséges egy kettős oltás. Ha közben bejön egy teljesen új variáns, akkor valószínűleg megint kell majd. Az a legvalószínűbb, hogy ezentúl életünk végéig kell majd oltásokra járnunk néhány havonta! Szép új világ!

Bambano 2021.03.01. 01:03:16

anno voltak tüdőszűrő buszok. nagy buszba beszereltek egy röntgent, amivel járták a vidéket, és kampányszerűen végigszűrték a vidéki Magyarországot.
semmibe nem tartana felszerelni most is ilyeneket, vagy kamionokat.

Történelemtanár_ 2021.03.01. 01:23:54

Igazából csak idő kérdése, hogy Kína, Oroszország vagy az USA mikor fejleszti ki a következő nagy világjárvány vírusát. A 3.vilagháború most így zajlik köztük. Mi meg majd havonta járunk halálunkig "oltakozni".

Kávészünet blog · http://kaveszunetben.blog.hu/ 2021.03.01. 01:25:02

@Aëtius_: A legtöbb ember most is szenttül hiszi, hogy az újtípusú koronavírus a természet műve. :)

_Alex__ 2021.03.01. 07:00:00

Aki a korlátozások ellen szónókol gondoljon bele, hogy egyrészt annyi oltás lesz amennyi lehetséges anyag és erőforrás függvényében, tehát nem fogja hirtelen a parlament, Orbán, vagy az operatív törzs, hogy ja ez nekünk hogy nem jutott eszünkbe, legyen egy hét alatt meg mindenki. Tehát az oltás el fog tartani nagyon hosszú ideig, kis szerencsével fele annyi ideig mint más európai országokban. Valamint a védettség érdemi kialakulásához olyan 1 hónap is el kell teljen, arról nem beszélve, hogy többnyire 2 komponensű az oltás és eddig infóink alapján szükséges a második is.

Örömhernyó 2021.03.01. 07:00:37

@Aëtius_: Ez lesz az új adó a megmaradt lakosságon. Aki élni akar, az engedelmeskedik a kormánynak, beáll a sorba, feladja a szabadságát, hozzáférést enged minden adatához és ennek fejében kaphat oltást az aktuális, laborban fejlesztett világjárvány ellen. A világkormány új népességkontrollja így fog működni.

Jelenleg Kína áll nyerésre, az amerikai gazdaságot lenullázták, Európa renitens kormányai (lengyelek, magyarok) is kénytelenek lesznek behódolni, migránsokat befogadni, ha akarnak vakcinát a jövőben.
Jön a vakcinaútlevél, ami pont olyan funkciót tölt majd be, mint a kínai social credit score.

HARP3R 2021.03.01. 07:10:31

@Control_: Igen. Én is látok utcán, maszkban kerékpározó embereket, a buszokon egymás szájában ácsorgókat, az autókban tök egyedül, maszkban vezetőket ... stb, stb. Agyrém, hogy az emberi elme mennyire lealacsonyodik, a gondolkodási képesség kihagyásakor. Elhiszik, hogy kell a maszk akkor is, mikor egymaguk ülnek saját kocsijukban, elhiszik, hogy az utcán megfertőződhetnek a levegőtől és közben az meg nem zavarja őket, hogy a buszokon meg 30 centire egymástól , teljesen összezsúfolódva nem veszélyes a helyzet. Agyrém!

Control_ 2021.03.01. 07:14:04

@HARP3R: Ja. Aztán elmennek a nagy bevásárlóközpontokba, ahol sorban álláskor megint egymás szájában vannak. De azért hazafelé az utcán felhúzzák a maszkot. Mert hogy ott leselkedik rájuk a koronavírus a levegőben repkedve. :)))

eßemfaßom meg áll 2021.03.01. 09:03:36

@HARP3R: Mondjuk az utcai maszkviselést pont nem rendelte el a kormány, az pár önkormányzat kreativitásának eredménye. Az éjszakai kijárási tilalom meg nem a kijárás ellen van, hanem az esti tömegbulik elkerülésére csak utóbbit ellenőrizni nagyságrendekkel lehetetlenebb lenne mint az utcán mászkálást.

Midnight Run 2021.03.01. 09:04:01

Tényleg jó lenne a vírus elengedése? Ezek várhatóak ekkor:

+ 30-50 ezer halott a következő 3 hónapban.
3 hónapig nem lenne megfelelő egészségügy, tehát egy infarktus vagy egy vesegörcs halálozása is nagyobb lenne.
Baromira kizárna minket a világ, senki nem látná szívesen a magyarokat.
A nagyfokú halálozás miatt az emberek magukat korlátoznák. Kb. oda kerülnénk, mintha a kormány utasítana.

Az értelmes politika itt egy 6-8 heti szigorúbb korlátozás lenne, amig el nem érjükba 60%-os átoltottságot. Aztán lépésenkénti nyitás.

Nancsibacsi 2021.03.01. 09:05:47

@Monakhosz: Miért ne tudna? Mindenféle biztonsági távolságtartó intézkedést betartva is 5 perc alatt megvan az oltás kabátlevétellel, mindennel együtt. Utána a váróban ül az a 4 beteg, akiket meg kell figyelni 15 percig - ahhoz már nem kell a dokinak mellette állnia, elég ha megkérdezi minden beteg behíváskor, hogy van-e valami gond. Ha a nyilatkozatot is ki kell tölteni, akkor 10 perc. Kényelmesen. Mivel más beteg kvázi nincs, mivel recept a felhőbe kerül egy telefonra, beutalót szintén telefonon lehet kérni, és a portás odaadja, tényleges beteg meg kb 5 százaléka volt eddig is a várakozóknak, ezért ha napi 4 órát dolgoznak akkor is megvan 100 beteg egy héten.
Annyit oltanak, ahány vakcina van - ez ilyen egyszerű. Mivel a Sinopharm és a Szputnyik-V szállítása gyakorlatilag pár hete/napja indult be, ezért most fog felpörögni az oltás.

Nancsibacsi 2021.03.01. 09:05:58

@Control_: Ennyi az igazolt, de a valós ennek többszöröse. A 4 millió az egy egész jó becslés - a gond csak az, hogy ezt nem lehet összeadni az oltottakkal, mert olyan is kap oltást, aki tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel átesett a covidon (vagy 3 hónapnál régebben esett át rajta).

Nancsibacsi 2021.03.01. 09:06:20

@Kávészünet blog: Nem totális sacc a 4 millió, hanem az egyetemek által reprezentatív mintán végzett mintavételezés projekciója 10 millió főre. Értsd: megvizsgáltak egy több mint 10ezer fős reprezentatív mintát, és ebből vetítették ki, biostatisztikai módszerekkel a teljes lakosságra. Nyilván mivel ez egy extrapoláció így lehet benne 10% tévedés, de de az hülyeség, hogy szerinted 500 ezer. A gond inkább ott van, hogy nem tudjuk hogy melyik az a 4 millió, illetve annál a 4 milliónál se feltétlenül alakult ki olyan fokú védettség mint ami egy vakcina miatt kialakult volna - tehát a 4 millió egy részének akkor is szüksége volna oltásra, ha tudnánk hogy kik ők, és nem tudjuk hogy ez melyik rész.

Nancsibacsi 2021.03.01. 09:09:10

@Argus_: Ha holnap leoltanának 5 millió embert, akkor a teljes védettség kb május 1-én alakulna ki. Szóval onnan hogy megkapod az első oltást még nem vagy védett, sőt a másodiktól sem - kell egy pár hét.
A másik az hogy az újabb variánsok ellen kevésbé hatékonyak az oltóanyagok, ezenek a fertőzési rátájuk magasabb, szóval nem is 50% átoltottság kell már ahhoz, hogy a korlátozások teljesen feloldhatóak legyenek.
A helyes megoldás most a szigorítás lenne, elsősorban a felső tagozatosok digitális oktatásra átállítása, mivel az nem igazán fájna senkinek sem (egy 10 éves gyerek már akár egyedük is tud tanulni otthon, ha a szülő meg HO van, akkor pláne).

Kivlov 2021.03.01. 09:09:18

Aki a "szükséges"-re szavazott kérdezném tőle: meddig akar még korlátozások között élni?

Indriq 2021.03.01. 09:09:27

@Örömhernyó: lehet hogy összeesküvés elmélet, te én is hajlok ilyesmire.
Nálunk egyértelmű a helyzet, ovi kormánya a vírus (és a kicsinyessége ) miatt azonnal a vele nem egyetértők ellen fordítja. Persze ez egy controlfreak féregtől nem is várható másképp.
De igen, simán elképzelhető, hogy ha el akarod kerülni a következő vírust, akkor adóznod kell majd az extra kutatás miatt, vért kell adnod, beregisztrálni, stb.... ami egy olyan adatbázishoz vezethet amit nem fognak kihasználatlanul hagyni az amúgy se túl igazmondó politikusok.

comblog 2021.03.01. 09:10:12

Oltani kellene ezerrel. Ha van elég oltóanyag (több mint jelentkező) oltópontokra kell vinni (amennyire lehet minimális megkötésekkel) mert ott hatékonnyá lehet tenni.

Tavaly a sok tesztelés és bezárkózás volt (lett volna) a jó stratégia, most az oltás. Aki ennek ellenkezőjét állítja vagy tudatlan vagy szándékosan félrevezető.

Aki nem hiszi nézze meg az angolok statisztikáját. Monotonon zuhan az új fertőzések görbéje hetek óta. Mindenki aki csak lehet minél hamarabb meg kell kapja legalább az első oltást.
ourworldindata.org/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-09-15..latest&country=AUT~HUN~SVK~ROU~GBR&region=World&casesMetric=true&interval=smoothed&perCapita=true&smoothing=7&pickerMetric=new_cases_per_million&pickerSort=desc

Infernus 2021.03.01. 09:10:50

@Kávészünet blog: " Ha a lakosság fele beoltott, megáll a járvány tejedése. Ezt mondja a legtöbb epidemiológus"

Mindeközben:
index.hu/kulfold/2021/02/28/izrael-koronavirus-korlatozasok-fertozes-jarvany/

Mikrobi 2021.03.01. 09:19:37

Nem lyukas csónak az, hogy 50000 beoltott és 50000 új fertőzőtt van hetente. Az a 100000 ember ui. már nem kapja el a betegséget féléven/egy éven belül! A heti 50000 megbetegedést csak úgy lehetne elérni, ha egy héten belül beoltanának 7 millió embert. Ez nyilvánvalóan lehetetlen. Ha több vakcina érkezik az országba, felgyorsíthatják az oltásokat, de érdemi csökkenést csak a nyájimmunitás elérésekor lehet látni. Addig pedig semmilyen lazítás nem lehet indokolt, sőt, inkább szigorítani kellene.

Medgar 2021.03.01. 09:22:37

@Control_: koronavirus.gov.hu az igazolt fertőzéseket számolja. A valós adat ennél 10-15x nagyobb, ezek a tünetmentes vagy enyhe lefolyású esetek.

Nancsibacsi 2021.03.01. 09:22:56

@Kivlov: Amíg "szükséges". Most őszintén: szerinted vannak komoly korlátozások? Mert szerintem nincsenek. Kocsmába úgyse járnék, ahogy színházba se - szóval miben is vagyok korlátozva?
Másrészről romlanak a számok, egyre több a napi regisztrált beteg, egyre többen vannak lélegeztetőgépen, és egyre többen halnak meg. Szerinted itt az ideje lazítani?
Nekem is be van fizetve a húsvéti hosszú hétvégém szállodába - tavaly is be volt -, de idén se lesz belőle semmi. Legjobb esetben átfoglalom Pünkösdre - de ez tényleg a legjobb eset, ha Kínából sikerül még plusz oltóanyagot venni, legalább dupla-tripla mennyiséget, mint amit eddig lekötöttünk. Máshonnan nem igen lehet.

Nancsibacsi 2021.03.01. 09:22:57

@Infernus: Izraelben a Pfizer vakcina valahogy nem hozta azt a hatékonyságot, amit az indexen...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.03.01. 11:01:57

@Control_: Na ne csináljunk már úgy, mintha az utcai maszkviselés előírása, meg az esti kijárási korlátozás magyar specifikum lenne! Egyébként meg az utcai maszkviselést egyre kevésbé tartja be a lakosság, ahogy látom..

Indriq 2021.03.01. 11:02:04

@Medgar: lehetséges a 10-15x.... sőt... a 100x-os is... amennyi csak a kormánypropagandának kell.
Azt viszont gyorsan elfelejtik, hogy kb 3-6 hónapig immunis az aki már átesett rajta, tehát csak mondjuk olyan 4 hónapos mozgóáltagot kéne nézni az átesettek számában az összes többi vagy átesett vagy nem....

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.03.01. 11:02:08

@HARP3R: Az esti kijárási tilalom célja sokkal inkább az utcai illetve az otthoni bulikázások korlátozása.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.03.01. 11:02:13

@Control_: Már az első oltás is megmenti a súlyos tünetektől és a haláltól azt, aki egyébként erre a sorsra jutott volna.

Kicknick 2021.03.01. 11:02:19

@Nancsibacsi: mert nincs életed. Én korlátozva vagyok, mocskor sokat dolgozok, néha jó lenne kikapcsolni. De amikor nincs alkalmam pl meginni egy kávét csak sutyiban a teszkó parkolóban az már megalázó.
Ami a romló számokat illeti idézek neked a 2017-es influenza járványról : A 2016-2017-es járvány csúcspontján ezerrel nőtt a heti halálozások száma. Az a szezon még durvább volt, mint a mostani, akkor januárban és februárban együttesen több mint ötezerrel többen haltak meg az átlagosnál
Ez egy 2019-es cikk. g7.hu/adat/20190326/megint-rengeteg-embert-olt-meg-az-influenza/
Emlészel ugye 2017-re? Milyen pánik volt, mennyit gyászoltuk az év első 2 hónapjában elhunyt közel 60ezer influenzás beteget? Mennyi lezárás meg ingyen parkolás volt? Ja nem? Bezzeg most már elértük ennek a 2 havi számnak a negyedét jó egy év alatt.
Egy év alatt a negyede....emészgessed. Hát a f@szom...és egy kurv@ kávét nem ihatok meg nyugodtan egy kávézóban a tél közepén?

Kicknick 2021.03.01. 12:37:38

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: akkor azoknak adjuk akik tényleg veszélyeztetettek ésazoktól várjuk el a felelős gondolkodást is. A többieket meg hagyjuk élni. De ne az legyen, hogy ágyúval verébre, közben nem számít a sallang, mert mit panaszkodol , ahol fát vágnak ott hullik a forgács...

Kotit 2021.03.01. 12:37:45

@Kicknick: Én azt látom, hogy 2020 utolsó 2 hónapjában többen haltak meg, mint 2017 első 2 hónapjában. 9 hét alatt több, mint 5000-el...

Scriptor. 2021.03.01. 12:44:33

"Az Európai Unióban Magyarország a harmadik legjobban átoltott ország, jelenleg 6,94 százalékon áll az ország, az uniós átlag pedig 4,9 százalék." - legalábbis ezt írják. Mégis felszálló ágban van a járvány és egyre több a megbetegedés.

pireza 2021.03.01. 16:22:11

@Control_: ennyinek volt pozitív tesztje. És kb 10x ennyi, akit soha nem teszteltek.

Sir Gombóc 2021.03.01. 16:22:22

@Scriptor.: az Astrazeneca hatásossága nem 50%. Valószínűleg a jelenleg megadott 62%-nál is magasabb.

www.verywellhealth.com/astrazeneca-oxford-covid-19-vaccine-5093148
Whether by accident or on purpose, the dosing change appears to have been lucky. According to the trial report, the AstraZeneca-Oxford vaccine is about 70% effective on average. However, this average was calculated after a 62% effective rate was observed in people who received the full vaccine dose compared with 90% effective in those who received the half dose.2 Additional reviews are ongoing, and it remains unclear at this time why a half-dose of vaccine might have worked better than a full second dose.

Sir Gombóc 2021.03.01. 16:22:32

@Rodney_2: a kínai vakcinával csak az a baj, hogy kevés az elérhető információ róla, mindegyik másikról sokkal több van és bizony tetten érhető vele kapcsolatban a mellébeszélés, következetlen megnyilatkozás.. Olyanoknak adják, akiknek valójában nem kellene, mert az elérhető infók alapján pont az idősebbeknél csökken a hatásosság, sőt krónikus betegek esetében nem ajánlott (persze a kormányzat erről mélyen hallgat). Ahogy a Szputnyik sem, de azt nem is adják ezen csoportoknak. A kínaival a fiatalabb korcsoportokat kellene oltani, az lenne elfogadható.

Infernus 2021.03.01. 16:22:41

@Scriptor.: Fent linkeltem az Indexes cikket. Izraelben a fele lakosság be van oltva, mégis felszálló ágban van a terjedés. Szóval aki a közeljövőben lazításra számít, az szvsz csalódni fog.

Bambano 2021.03.01. 16:22:55

@Kicknick: próbáld meg megérteni, hogy az influenzát legalább 100 éve kutatják. ez meg egy nullkilométeres vírus és járvány.
az influenzát el lehet engedni, mert 100 év tapasztalattal egészen pontosan lehet tudni, hogy mi fog történni.
itt meg nem.
majd 100 év múlva a covidra is tenni fognak magasról.

Kicknick 2021.03.01. 16:23:03

@Kotit: én meg azt látom hogy tegnap telihodld volt.

Bunkóné Barom Ildikó 2021.03.01. 16:23:09

@Kicknick: Hát ne kávézz! Békávézz! :))

Sir Gombóc 2021.03.01. 16:23:15

@Kávészünet blog: Négy-ötszörös szorzóval nyugodtan számolhatsz.

blaubner 2021.03.01. 16:24:12

van egy nagyon érdekes oldal, amely minden reggel frissítve közli az egyes országok oltási adatait. be kell jelölni, hogy melyik országra vagy kíváncsi, és kirajzolja a grafikont.
tegnapi adatok alapján (izraelt nem számolva) nagy-britannia 30,77%, szerbia 21,11%, magyarország 9,70%, lengyelország 8,82%, németország 7,37%, ausztria 7,17%, EU-átlag 7,36% stb. érdemes nézegetni.
ourworldindata.org/covid-vaccinations

Sir Gombóc 2021.03.01. 16:24:20

@Nancsibacsi: csak annyira nem hozta, hogy 3-4-ről, 1 alá vitte le az 1 ember által továbbfertőzöttek számát..

DFK 2021.03.01. 16:24:30

Szép-szép, hogy oltsunk gyorsabban, na de mivel? Az év végére ígért Moderna vakcinával? Na, csak jó lenne az a kínai is...
Nem és nem egy sima "veszélytelen" influenza... Persze van, aki könnyen megússza (bár a hosszútávú szövődményeket még ő sem ismeri...), de nézzen már meg egy covid osztályt a sok kétkedő.

DFK 2021.03.01. 16:24:40

@Scriptor.: Talán azért mert az a 7% még kevés a védelemhez; talán akkor látni javulást, ha 20-25 % fölé megyünk (ld az angol halálozási adatokat).

Nancsibacsi 2021.03.01. 16:24:47

@Kicknick: Mert az élet csak kocsma meg színház? Hát gratulálok :-D Nekem van itthon kiváló kávégépem, szóval nem szorulok kávézóra, ha egy jó kávét akarok inni. Na bumm.
Ez a g7 cikk roppant tudományos ám, mert megnézi az évben a havi minimális halálozási számot, és ami attól több bármely hónapban, az influenza :-D Nyilván:-D Vajon a 2019-es halálozási adatokat öszevetette valaki a 2018-assal? Mert ugyebár influenza 2018-ban volt, 2019-ben nem igazán - mivel ugyebár be volt zárva az ország -, és ennek + az EÜ rendszer erőfeszítései ellenére nőtt a halálozás. Nem véletlenül nem rád bízzák a döntést, hanem olyasvalakire, aki felfogja, hogy ha az EÜ kapacitását túllépjük, akkor rengeteg MEGMENTHETŐ ember meg fog halni. Szóval nem úgy lesz, hogy picit eresztünk, és 10%-al több halott, hanem ha átlépjük ezt a küszöböt akkor napi +1000 regisztrált fertőzött az kb +1000 halott. Mert ugyebár a regisztrált, kórházba kerülős az az, aki igazán szarul van, és az kezelés nélkül simán meg fog halni. Ez a nem mindegy az influenzához képest.

odamondó 2021.03.01. 16:24:53

Viktor próféta megmondta, hogy emelkednek a számok akkor emelkednek.

Máshogy nem fog elkelni a vakcina meg a vakcina igazolvány ha nem rémisztgetik a népet eléggé.

Amúgy csak kérdezem ha a lezárás, a kijárási tilalom meg a maszk a megoldás akkor hogy a jó büdös életben emelkednek a számok ha nem lazítottunk??? Karácsony se most volt arra se lehet fogni.

Exploiter 2021.03.01. 16:25:08

@Nancsibacsi:

"romlanak a számok, egyre több a napi regisztrált beteg, egyre többen vannak lélegeztetőgépen, és egyre többen halnak meg. Szerinted itt az ideje lazítani?"

Igen.

steery 2021.03.01. 16:25:23

Kiváncsi vagyok, mit csinálnak majd a fejesek, ha elterjed egy olyan mutáció, ami ellenáll az összes (vagy a legtöbb) védőoltásra és gyógyszerre? Akkor az összes oltási igazolvány érvénytelenné válik? Lenullázzák az eddigieket és megint kezdődik előlről az egész cécó: lezárás, maszkviselés, karantén, új vegyszerek fejlesztése, fertőtlenítés ész nélkül, a munkahelyek újra megszüntetése (nem, nem a vírus pusztítja el a munkahelyeket, hanem a kormányzat)? Meddig fogjuk ezt bírni pénzzel? Az állam persze végtelen mennyiségben nyomtathat pénzt és adhat segélyt mindenkinek, de ha a kereslet-kínálat aránya felborul, jön az infláció és a hiánygazdaság, mint a háború után.

eßemfaßom meg áll 2021.03.01. 19:36:46

@Kicknick: "és egy kurv@ kávét nem ihatok meg nyugodtan egy kávézóban a tél közepén?" Szerintem az emberiség döntő többsége irigyli, hogy ez életed legnagyobb problémája.

odamondó 2021.03.01. 19:36:53

@steery: a vakcina 'működni' fog miután bejelentik, hogy nincs többé covid és onnantól újra influenzában halnak meg az emberek. A komoly az lesz, hogy a halálozási számok ugyanott lesznek majd.

Nancsibacsi 2021.03.02. 10:17:15

@odamondó: Na igen, emelkednek a számok - de mennyire emelkednek? Mondjuk 3 naponta megtriplázódnak? Nem. Ennyit érnek a korlátozások.
A korlátozások célja az volt, hogy az emelkedés ütemét lassítsák. Nyilván az lenne a legjobb, ha csökkenésbe tudnák átfordítani, de ahhoz több korlátozás kellene - pl. iskolabezárás, ami volt tavasszal. Működött? Igen. Az én személyes véleményem az volt már szeptemberben - amikor még egyáltalán nem voltak rosszak a számok -, hogy a felsősöknél legyen digitális oktatás, az alsós osztályokat meg felezzék, mivel úgyis minden alsós osztálynak 2 tanítója szokott lenni, terem meg ott van a felsősöké üresen, így lehet távolságot tartani nekik is. Még ezt se lépték meg - pedig ezt meg kellett volna.

Indriq 2021.03.02. 10:17:39

@blaubner:"tegnapi adatok alapján (izraelt nem számolva) nagy-britannia 30,77%, szerbia 21,11%, magyarország 9,70%, lengyelország 8,82%, németország 7,37%, ausztria 7,17%, EU-átlag 7,36% stb. érdemes nézegetni.
ourworldindata.org/covid-vaccinations"
de ez hogy lehet? kb 8 millió szavazópolgár van Magyarországon, tehát kb ennyit kéne beoldani, ennek a 10%-a 800k ember, de sehol nem hallani ilyen számot a beoltottaknál...

Nancsibacsi 2021.03.02. 14:28:07

@Indriq: Ez az össz oltások száma, Magyarországon 721 677 fő 1 oltást, 252 847 fő 2 oltást kapott - ha ezt összeadod, kijön az oltások száma, amit nagyon helytelenül százalékos formában fejeznek ki. Mivel azonban minden országnál így teszik, ezért ez nagyjából azért összehasonlítható.
süti beállítások módosítása