Érdekes témák egy kávé mellé

Kávészünet

Az exobolygók rejtélyei [39.]

2018. március 11. - Fortress

Ahogy a tudomány mind jobban fordul a világűr felé, úgy hallunk egyre többet az úgynevezett exobolygókról, melyek mára a környező égitestek (Hold, Mars ... stb) után következő legfontosabb kutatási célpontjainkká váltak. De mik is azok az "exobolygók"? Extraszoláris, röviden exobolygóknak azokat az égitesteket nevezzük, melyek a Naprendszeren (Solas System) kívül, idegen csillagok körül keringenek, a Földtől több fényévnyi távolságban. 

exobolygok.jpg 

Tovább

Kolóniák létrehozásának esélyei más bolygókon [38.]

A korábbiakban már boncolgattuk egy esetleges Mars-utazásnak és Mars-kolónia létrehozásának problémáit, ezúttal azt nézzük meg, hogy milyen más égitesteken lehetséges mindez és milyen körülmények nehezíthetik, vagy tehetik lehetetlenné a kolonizációt. 

mars_kolonia5.jpg 

Tovább

Rekordszámú hosszú hétvége lesz 2018 -ban [37.]

Biztosan mindenkinek jó hír, hogy a munkanaptár előrejelzése szerint 2018 -ben rekordszámú hosszú hétvégénk lesz. Négy kivételével (február, június, július, szeptember) minden hónapban lesz olyan ünnep, ami "összevonódik" majd egy-egy hétvégével, három, vagy négynapossá téve a szünetet. Nézzük konkrétabban! Segít a következő táblázat (forrás: hrportal.hu):

unnepnapok.jpg 

Tovább

Két háború is küszöbön áll [36.]

Fontos és meghatározó világpolitikai eseményektől hangos a nemzetközi sajtó: Észak-Koreában és Izraelben is válságos helyzet kezd kialakulni, háborúk kirobbanásának veszélyével. Észak-Koreában Kim Dzsongun sérelmesnek tartja, hogy határaihoz közel amerikai hadgyakorlat zajlik (Dél-koreai együttműködésben) 12 ezer amerikai katona és 230 harci repülő részvételével. (Hétfő óta.) Ráadásul Donald Trump szokatlan nyíltsággal beszél egy Észak-Korea elleni esetleges támadásról, a diktatúra megbüntetéséről. A Phenjan által agresszívnek tartott lépések miatt az Észak-koreaiak már úgy fogalmaznak, hogy félszigeten biztosra vehető a háború, csak annak időpontja a kérdéses. Ennek dacára (vagy pont ezért) gőzerővel fejlesztik tovább rakétarendszerüket és a napokban is fellőttek egy újabbat. Állításuk szerint már az USA bármely pontjára képesek atomtöltetet eljuttatni, akár Washingtonba is.

kimdzsongun.jpg 

Tovább

Az Észak-Nyugat átjáró (Northwest Passage) [35.]

A történelemből ismert és Kenneth Roberts 1937-ben megírt világhírű regényéből Európában is mindenfelé emlegetett Északnyugati átjáró három teljes évszázadon keresztül izgatta az európai hajósokat. Az amerikai kontinensen már a XVI. század óta megjelenő gyarmatosító hatalmak - Anglia, Franciaország, Spanyolország, Hollandia - mindent elkövettek, hogy valahol északon átjárót találjanak a két óceán (az Atlanti és a Csendes) közt, hogy gyors áthaladást biztosítsanak a nyugati part (Kalifornia) és a Keleti part (New-York) illetve Európa között. 

Tovább

A 2017-es budapesti úszó VB értékelése [34.]

Ha röviden és csak a sport-eredmények alapján kellene értékelnem, akkor azt mondanám: egyértelműen jól sikerült. A magyar sportolók ugyanis összesen 9 érmet szereztek: 2 aranyat, 5 ezüstöt és 2 bronzot. EZ a végső egyenleg, amivel a nemzetek összevetésében az előkelő 9. helyen zártunk! Ez pedig pestiesen szólva "nem semmi" egy 9,5 milliós, aprócska országtól.

vb.jpg 

Tovább

Amikor az egész világ ledöbbent győzelmünkön - focitörténelem [33.]

Volt a magyar focinak aranykora, például, amikor 1953 november 25-én 6:3 -ra lenyomtuk az angolokat a Wembley -ben 105 ezer néző előtt, miközben egész Magyarország a rádiókra tapadt, Szepesi Györgyöt hallgatva. Ez is "nagyot szólt", de nem kell az Aranycsapatig visszamennünk, ha történelmi győzelmet akarunk találni. 

Tovább

Az olasz - magyar vízilabda meccs bírójának újbóli megbízásához [32.]

Nagy sikerrel folyik a 2017 -es női és férfi vízilabda-világbajnokság. A hölgyek simán verték eddig Japánt, Franciaországot és Hollandiát, a fiúk pedig Märtz Tamás vezetésével szintén már a harmadik mérkőzésükre készülnek (mégpedig a franciák ellen). Előző meccsük azonban (július 19 -én) sokaknál verte ki a biztosítékot. No, nem azért mintha elpáholták volna fiainkat (9-9 lett a végeredmény), hanem mert felháborító módon végig ellenünk fújtak a bírák: az orosz Szergej Naumov és az izraeli Schwartz. 

vizilabda.jpg 

Tovább

Egy horvátországi Adria-nyaralás szépségei és problémái [31.]

Szögezzük le: a horvátországi Adria gyönyörű hely, egy sziklás, köves partokkal, szigetekkel övezett, látnivalókkal teli, csodálatos nyaraló-paradicsom. Gyermekkorom óta legalább tucatszor bejártam, kezdetben szüleimmel, majd feleségemmel, végül saját családommal is. Mindig nagyon tetszett és mindig csodálatos nyarakat töltöttem ott. Kérdés persze: mit tartogat a magyar turisták számára és konkrétan miért is olyan fantasztikus hely (illetve milyen gondok fordulnak elő mégis, ha oda utazunk nyaralni)?

Tovább

Létezhet értelmes élet a Földön kívül? [30.]

A klasszikus vicc szerint: "még a Földön sem létezik értelmes élet, nem hogy azon kívül". De a tréfát félretéve az emberek három csoportra oszlanak, ha felmerül a földönkívüliek kérdése: vannak, akik kategorikusan tagadják még halvány esélyét is annak, hogy léteznének, aztán a második csoportba tartozók vallják, hogy léteznek (vagy legalábbis nem zárják ki a lehetőségét) és végül a harmadik csoport tagjai gúnyos, dehonesztáló és becsmérlő megnyilvánulásokkal sietnek lehúzni mindenkit, aki egy sornál is többet (vagy egy mondatnál is bővebben) merészel kommunikálni a témában.

Tovább
süti beállítások módosítása