A napokban Budapestre érkezett Victoria Henao, a világ legismertebb drogbárójának, Pablo Escobarnak az özvegye. A látogatás kapcsán sokakban újra felidéződött az egykori maffiavezér élete és rejtélyes halála, mellyel kapcsolatban még napjainkban is rengeteg a tisztázatlan kérdés.

Pablo Escobar (El Patrón) Kolumbiában, egy földműves apa és egy tanító anya gyermekeként láttam meg a napvilágot 1949-ben, mégpedig Medellín közelében (Rionegro városkában). Bár hétköznapi élet várt rá, valójában már 17 évesen letért a kolumbiai "átlag fiatalok" útjáról és előbb egy utcai banda tagjaként, majd bandavezérként kezdett autókat lopni, majd fegyveres emberrablásokat megszervezni. Életében az első fordulópontot az 1970-es évek eleje hozta, amikor megismerkedett az Ochoa testvérekkel és közösen kábítószer kereskedelemmel és egy virágzó csempészhálózat kialakításával kezdtek foglalkozni. Egy Barry Seal nevű amerikai pilóta segítségével repülőgépen bonyolították a kábítószer Észak-Amerikába szállítását. Az üzlet gyorsan beindult és óriási hasznot hozott. 

Escobar életének második nagy fordulópontja 1976-ban érkezett el, amikor megkereste élete első millióját (dollárban), amiből megalapította hírhedt szervezetét a Medellin Kartelt. A siker egyből a csúcsra emelte: még ugyanebben az évben megnősült, elvette Victoria Henaot (gyermekkori szerelmét), majd családot alapított egy lánya és egy fia született. Három évvel később vagyonát megsokszorozva zsebből vásárolta meg (potom 63 millió dollárért) a Hacienda Nápoles névre keresztelt 3 ezer hektáros birtokát Medellín közelében. Luxuskörülmények, medencék, állatkert és egy teljes magánhadsereg vette ott körül, így az ország és a kontinens legbefolyásosabb embere lett.

Az Escobar-birodalom központja: a Hacienda Napoles

Pablo Escobar 1979 és 1984 között folyamatosan bővítette birodalmát: egyre többen dolgoztak neki, miközben egyre több gyilkosságot követtek el emberei és egyre több hivatalos személyt - rendőrt, vámost, katonát, hivatalnokot, politikust - vesztegettek (vagy félemlítettek) meg a nevében. Hatalma odáig nőtt, hogy 1982-ben már Kolumbia parlamentjében is helyet kapott.

Mivel óriási vagyonából jótékonykodásra - iskolák, lakóházak, kórházak építésére - is tudott áldozni, a 80-as évekre még bizonyos népszerűséget is szerzett a nép körében. Hatalma csúcsán (a 80-as évek közepén és második felében) a világ 10 leggazdagabb embere közé emelkedett. (Vagyona a Forbes szerint 89 körül már 30 milliárd dollár volt.) Mindezt a tonnaszám Amerikába csempészett kokainnak köszönhette és annak az árrésnek, ami a kolumbiai és amerikai kilónkénti ár között alakult ki. Kedvelt bérgyilkosa, John Jairo Velásquez (Popeye) mindig kiiktatta ellenfeleit, így ezekben az években alig akadt bárki is, akitől tartania kellett. (Velásquez-Popeye saját bevallása szerint 257 embert ölt meg személyesen Escobar parancsára és további 3 ezer gyilkosságban, merényletben vett részt, vagy felügyelt.)

Legfőbb biztonsági embere egyébként John Jairo Arias Tascón volt, akit mindenki csak úgy hívott a kartellben, hogy Pinina (1990-ben ölte meg a Búsqueda nevű keresőcsoport). A rangsorban őt Mario Alberto Castaño követte (gúnyneve: el Chopo) aki a kartell katonai vezetőjeként szolgálta Escobart egészen 1993 márciusáig, amikor saját lakásában ölte meg a keresőcsoport. A következő ember: Alias el negro Pabón mint El Patron barátjaként szervezte a kábítószer ügyeket külföldön (1990-ben Panamában ölte meg a Cali Kartell.) Az egyik legtermékenyebb sicario (bérgyilkos) a Medellin Kartellben Carlos Mario Alzete Urquijo volt aki bevallottan is 250 emberrel végzett.

Escobar sicarioi: Tascón, Pabón, Castano és Alzete

(A további sicariókról is bővebben lehet tájékozódni ezen az oldalon: a legfontosabbak: La Kika (Munoz Musquera), Tyson, Otto (González Franco) és Alias el Mugre  illetve a Los Priscos nevű szervezet egyéb tagjai.

El Patrón az árulást és lopást tűrte el legkevésbé: ha elárulták (mondjuk valamelyik embere összejátszott egy rivális szervezettel, vagy meglopta), különleges kegyetlenséggel állt rajta bosszút: láncűrésszel ölette meg az illetőt, iszonyú kínok között. Becslések szerint Escobar szervezete 1976 és 1993 között tízezrekkel végzett (ebből 30 bíró és 457 rendőr volt).

A kokainkirálynak létezett szenvedélyes oldala is: szeretőket tartott, a leghíresebb közülük Virginia Vallejo ismert tévés riporter 1983-tól afféle first lady szerepkörben tündökölt egy ideig oldalán. A nő viszonya később megromlott El Patronnal és menekülni kényszerült előle. Az USA -ba távozva könyvet írt Escobarral folytatott kapcsolatáról, melynek alapján 2017-ben népszerű film készült Javier Bardam és Penélope Cruz főszereplésével. A film Virginia szemszögéből láttatja a drogbárót.

Escobar számára az "aranykor" 1984-ben kezdett el halványodni, amikor (1984 április 30-án) megölette az ellene fellépő kolumbiai igazságügy-minisztert Rodrigo Lara Bonilla t. Ezzel végzetesen elmérgesítette viszonyát az egymást követő kolumbiai kormányokkal.

Az 1984/85 -ös években tovább fokozta az Escobar keltette káoszt az 1985-ös, Igazságügyi Palota (Legfelsőbb Bíróság) elleni véres támadás is, melyet hivatalosan a FARC (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia) követett el. A szervezet baloldali gerillákból állt és érdekei egy ponton egybeestek Escobar érdekeivel: míg a FARC csak zűrzavart akart kelteni bírók megölésével, addig Escobar az épületben tárolt bizonyítékok, akták eltüntetését akarta elérni. Bár teljes bizonyosság ma sincs rá, de valószínű, hogy a 100 halálos áldozattal járó támadást (melyet végül a kolumbiai hadsereg bevetése hárított el) a FARC és Escobar közösen szervezték meg.

A kolumbiai igazságügy-minisztert kocsijában ölték meg Bogotában Escobar emberei

Az igazságügy-miniszter elleni merénylet, majd a Legfelsőbb Bíróság elleni támadás után Escobar elfogása már nemzeti üggyé vált a kolumbiai államvezetés számára. Három kolumbiai elnök is mindent bevetett Escobar elfogásáért: előbb Belisario Betancur (1982-1986), majd Virgilio Barco (1986-1990), végül Cesar Trujillo (1990-1994) hirdetett harcot Escobar szervezete ellen. A kolumbiaiak 1983-ban elfogták El Patron legfőbb emberét, Carlos Lehder -t is, majd Betancur elnök 1987-ben kiadta az Egyesült Államoknak. Válaszul Escobar már minisztereket, államtitkárokat, rendőrtiszteket, bírókat, sőt újságírókat is célba vett: szabályos belháború kezdődött Kolumbiában. El Patrón 1989 március 29-én ölette meg az El Espectador nevű országos, nagy tekintélyű lap oknyomozó újságíróját (és jogászát), Héctor Giraldo Gálvez -t, melyre az egész ország felfigyelt, mert már a sajtó-, és a szólás szabadság került veszélybe.

Doktor Geraldo Galvez, a népszerű kolumbiai újságíró megölését hírül adó cikk

Később, 1989 augusztus 18-án Escobar szintén megölette a kolumbiai rendőrség egyik legfontosabb vezetőjét, Quintero ezredest és a liberális párt elnökjelöltjét, Luis Carlos Galán -t is, aki a kolumbiai parlamentben az egyik leglelkesebb szószólója volt annak, hogy az ország adja ki az USA nak az elfogott kábítószer-kereskedőket. Galán volt a Medellin Kartell elleni rendőri fellépés legnagyobb támogatója.  Escobar még az 1989-es év végén, a sok merényletet követően is folytatta a gyilkolászást: embereivel bombát helyeztetett el az Avianca Flight 203-as járatán, mert úgy tudta ezen utazik majd César Trujillo elnökjelölt. Számítása azonban nem jött be: a bomba ugyan felrobbant 107 embert megölve, de Trujillo nem volt a gépen (A következő évben Kolumbia elnöke lett.) Mivel az utasok közt két amerikai is akadt, az USA teljes beavatkozási jogot nyert innentől Kolumbiában.

Ezek a gyilkosságok, melyeket miniszterek, újságírók, rendőrök és politikusok és ártatlanok ellen követtek el (mint a felrobbant gép utasai), már Kolumbia, sőt Amerika-szerte hatalmas visszhangot váltottak ki. A közhangulat Escobar ellen fordult, elillant egykori népszerűsége, melyet még adakozó korszakában szerzett. Ennek dacára a belháború csúcspontján Escobar fizetett mindenkinek Kolumbiában, aki megölt egy rendőrt vagy katonát. 1989/90 -re az ország a káosz szélére került. 

A Pablo Escobar elleni hajtóvadászat

A kiadatási program (melyet Betancur indított el) nagyon érzékenyen érintette Escobart: az egyetlen dolog ugyanis, amitől valóban félt, az az amerikaik felé való kiadatás lett. Gyakran mondogatta:

"Inkább egy sírt Kolumbiában, mint egy cellát az Egyesült Államokban".

El Patron azonban nem hagyta magát: 1989 után is folytatta harcát a kolumbiai kormányzat ellen. Közben azonban egyre inkább vesztésre állt ebben a küzdelemben, ugyanis ebben az esztendőben lépett az USA élére az az elnök, George H. W. Bush, aki széles összefogást sürgetett az Escobar vezette birodalom ellen. Ekkor már elfogását sürgette a helyi kormányzat és a CIA mellett több rivális drogszervezet is, melyek közül a legnagyobb, a Cali Kartell volt. Escobar 1991-re belátta: vesztett és jobban jár, ha a megegyezik a kolumbiai kormánnyal, mintha az amerikaiak fogják el. Így önként vonult börtönbe, mégpedig a maga tervezte és épített La Catedral falai közé. Innen tovább működtethette szervezetét, de lényegesen alacsonyabb "fordulatszámon" és sokkal kisebb befolyással.

A változást 1992 nyara hozta, amikor Escobar megtudta, hogy Trujillo elnök az USA kormányával tárgyal az ő átadásáról. Ekkor a megszökés mellett döntött. Innentől viszont élete már nem sokat ért: megszökését követően folyamatosan bujkálnia kellet, elvesztette befolyását saját szervezete felett és magánhadseregére sem számíthatott. 1992 augusztusa (szökése) és 1993 decembere közt Pablo Escobar teljesen magára maradt. Egyetlen testtőr védte és házról - házra, rejtekhelyről - rejtekhelyre menekült. Közben elfogására két komoly szervezet is alakult: a Bloque de Búsqueda, a kolumbiai kormány és a CIA / DEA összefogásában, Hugo Martinez Poveda ezredes vezetésével és a Los Pepes (Perseguides por Pablo Escobar), mely kolumbiai ellenfeleit, riválisait és sértettjeit fogta össze.

A két szervezet közül a Búsqueda volt a jelentősebb. Az Escobar felkutatását és likvidálását vezető csoportot amerikai részről a DE két ügynöke, Javier Peña és Steve Murphy vezette. Ők végezték a nyomozati munka oroszlánrészét.

Javier Pena és Steve Murphy az Escobar után nyomozó szervezet amerikai ügynökei

Escobar 16 hónapnyi bujkálás után, 1993 decemberére a kimerültség szélére került: Medellin egyik külvárosi régiójában, a Los Olivos negyedben húzta meg magát (egy kétszintes ház felső lakásában), egyetlen testtőrrel. Magányos volt és hiányzott neki a családja. Attól félt, hogy a CIA feleségével és gyermekeivel fogja majd zsarolni őt. 1993 december 2-án nem bírta tovább és telefonon hívta fel feleségét és fiát. Bár a beszélgetés csak alig 5 percig tartott, a CIA - mely folyamatosan figyelte Medellín külvárosainak telefon-beszélgetéseit - így is bemérte helyzetét. A Bloque de Búsqueda, melynek fegyveresei amerikai kiképzést kaptak még aznap, 1993 december 2-án megindultak Escobar rejtekhelyére, CIA ügynökökkel. A tűzharc rövid ideig tartott, Escobar az ablakon keresztül próbált elmenekülni, de a tetőre kilépve lelőtték.

Halálával kapcsolatban azonban sok a kérdőjel: Escobar fia (Juan Pablo Escobar), aki jelenleg Sebastian Marroquín néven éli életét (építészként Argentínában) a mai napig azt állítja, hogy amikor apját bekerítették rejtekhelyén, az főbe lőtte magát így valójában nem a kolumbiai katonák és CIA ügynökök ölték meg. Könyvében, melyet 2014-ben írt (Pablo Escobar: My Father) kiáll véleménye mellett, melyet azonban nem osztanak  a kolumbiai hatóságok.

Escobar valódi bukását - függetlenül attól, hogy végül ki húzta meg a ravaszt - az az összefogás okozta, mely egyetlen erős táborban egyesítette ellenségeit: a CIA -t, a kolumbiai kormányt és a rivális Cali Kartellt. Ez a hármas akadályozta meg, El Patront abban, hogy a szökését követően felhasználja hatalmas szervezetét a védelmében. A Cali Kartell később egyébként szintén a CIA áldozata lett és a későbbi években az amerikai kontinens kábítószer kereskedelmének központja Kolumbiából Mexikóba tevődött, a Sinaloa Kartell és El Chapo kezébe. Az első azonban, aki a drog révén egy egész kontinenst uralt, Pablo Escobar maradt.

Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!

2019.12.05.13:57