Jó ideje komoly változásokat lehet érezni Magyarországon az emberek viselkedésében. A sajátosságokat azok érzékelik, akik nyitott szemmel járnak-kelnek és elég figyelmesek ahhoz, hogy észrevegyék a különböző jeleket. Az egyik ilyen változás szerintem az emberek mentalitásában érezhető. Kiveszett például az empátia, az együttérzés, a barátságosság, a humor, a könnyedség, a nagyvonalúság és a segítőkészség. Mindezek helyét átvette a közöny, az idegenkedés, az általános pesszimizmus, a szomorúság és a bizalmatlanság. Persze vannak kivételek, de a többség magatartásában igenis szembeötlő mindez.

Magyarázzák ezt sokan azzal, hogy rohanó lett maga a világ is: mindenki a pénzt hajtja, többen másodállásokat vállalva, vagy éppen ellenkezőleg munkahelyeket keresve, állástalanul élik mindennapjaikat. Mindenki harcot vív a munkahelyén, folyamatos félelemben attól, hogy vagy kirúgják, vagy a munkaadója megy tönkre. A félelem és bizonytalanság pedig rendszerint az emberek rosszabbik énjét hozza ki.

A másik érdekes változás az általános elbutulás és érzéketlenség. Vannak ennek mérhető bizonyítékai is, mint a például a magyar diákoknál mért tragikusan rossz eredményeket hozó Pisa-felmérések, illetve kompetencia tesztek. Ide tartozik a közízlés silányulása is, az alacsony színvonalú TV műsorok, újságok, honlapok magas népszerűsége, a kultúra hanyatlása, a szalonképtelen eszmék iránti tömeges érdeklődés, az „olcsó emberek” növekvő elfogadása és sorolhatnánk.

Vajon valóban a körülmények (pl. életszínvonal csökkenés, nehezebb élet ... stb) romlása okozza a változásokat? Egyáltalán tényleg így van mindez? Vagy rosszul érezzük néhányan? Esetleg csak egy szeletét látjuk a "magyar valóságnak" és torz képet érzékelünk mert épp a rosszabbik Magyarországban élünk? Lehetséges, hogy a többség jól él, optimista, előzékeny, empatikus és segítőkész?

Jó kérdések, és talán senki nem tudja a válaszokat, hiszen mindenki csak egy-egy részletet lát csupán. Ha a Rózsadombon élsz és milliomos cégvezetők a barátaid, akik sikereik csúcsán, luxusban "tengetik életüket", nem azt gondolod, amit fentebb leírtam. Ha magasan kvalifikált szakemberként építed karriered, három nyelven folyékonyan beszélve, 2-3 menő diplomával, egy jól prosperáló cég felső vezetésében úgy, hogy még a 30-at sem töltötted be, akkor valószínűleg nem is látod azt a Magyarországot amiről beszéltem. Ugyancsak ez a helyzet, ha három műszakban melózol egy vidéki gyárban minimálbérért. Mert mindkét véglet beszűkít ugyanis.

Pedig társadalmi helyzettől, vagyontól, jövedelemtől és iskolai végzettségtől függetlenül látni lehet mi zajlik ma hazánkban. Érzékelhető az utcán járva, a metrón, a moziban, a munkahelyen, a boltban. Silányulás. Ez a legjobb szó. Silányul a közízlés, a közgondolkodás, a viselkedés-kultúra, szinte minden.

A kérdés annyi: mit lehet tenni ez ellen? Lehet egyáltalán valamit? Talán idealista vagyok, de hiszem, hogy igen. Mahatma Gandhi egyszer azt mondta: "Légy te a változás, amit a világban látni szeretnél." Ha észleljük mindazt, amiről fentebb írtam, máris tettünk egy lépést a változás felé. Aztán ha úgy is élünk, ahogyan gondolkodunk, megtörténik a második lépés, és ha környezetünket is erre biztatjuk elindulhat valami. Talán. Idealizmus mindez, de pragmatizmus is lehet benne. Például akkor, ha a magyar értelmiség körében történnek meg azok a bizonyos első lépések. Bármi is indítja el a folyamatot.

EZ AZ, amiről ma egy kávé mellett beszélni akartam veled.

-------------------------