Érdekes témák egy kávé mellé

Kávészünet

Koncz Zsuzsa és Bródy János [23.]

2016. december 13. - Harmat Péter mérnök

 

koncz_brody_1.jpg

Koncz Zsuzsa és Bródy János (forrás: blikk.hu)

A „168 óra” című közéleti hetilap 2016. december 1.-i számában, Göbölyös N. László a  „Vad világban is nyílik virág" címmel készített egy szerintem nagyon érdekes riportot Koncz Zsuzsával, aki többször is megemlíti benne Bródy Jánost.

Göbölyös: „Vadvilág címmel jelent meg néhány hete a negyedik lemeze, amely egy hónap alatt aranylemez lett. Kerestem az egyetlen szót az eddigi életművére: talán a „következetesség” a legmegfelelőbb. Bár sokakkal dolgozott együtt, dalai mégis egyfajta egységet alkotnak.”

Koncz Zs.: „ A lemezeim mindig minden rendszerben arról próbáltak szólni, amit éppen éreztem és gondoltam a világról, az életünkről, a történeteinkről, az embereket összekötő és szétválasztó dolgokról.

Nem véletlen, hogy, hogy a „Szerelem” c. lemez a pályám elején született. De már ott is megjelentek azok a helyzetek, amelyek ráirányították a figyelmemet és talán a hallgatóságomét is – a külvilágra. Például az „Én nem tudtam azt, kérem” c. kis dalban: „Jó, hogy megmondták, hogy a világon a legszebb hely Magyarország….”

Göbölyös: „Az új lemezen vissza is utal erre a dalra: „Addig jár a korsó, míg el nem lopják…..”

Koncz Zs.: Amikor megszülettek Bródy János első szövegei, éreztem, hogy ez így már sokkal érdekesebb, mint a magyar jogtudományi egyetem, ahová beiratkoztam és több mint két évet el is végeztem.

Komolyan foglalkoztatott, ami körülöttünk folyt, és igen sok dolog erős ellenérzést váltott ki bennem.

A legjobbkor jöttek a Bródy-szövegek,- így aztán a zenénél maradtam.

koncz_foto.jpg

 Koncz Zsuzsa  /168 óra., 2016 december I. 48. szám/

Göbölyös: „Az ön számára a költészet mindig nagyon fontos volt. Az új lemezen egy Ady Endre- vers, a „Történelmi lecke fiúknak” feldolgozása hordoz komoly, aktuális mondanivalót, szinte fenyegető zenével.”

Koncz Zs.: „Bródy zenésítette meg a verset és nagyon örültem neki. Eddig egyetlen Ady verset énekeltem, de valahogy mindig éreztem, hogy lesz folytatás. Ez a költemény nagyon fontossá vált a lemezen. Az, hogy az ő 1912-ben leírt soraival beszélhetünk mindennapjainkról, mindent elmond a költői zsenialitásról. Závodi Gábor hangszerelése és Maróthy Zoltán gitárjátéka egyébként nagyon szépen, azt kiteljesítve simul Bródy zenéjéhez, és vershez is nagy hozzáértéssel, érzékenységgel közelít.”

Göbölyös: „ A lemezbemutatón megjegyezte, hogy dalai manapság ritkán hallhatók a rádióban, tévében.”

Koncz Zs.: „Kérdés az, hogy szerettek-e a rádiók valaha is olyan dalokat játszani, amelyek szólnak valamiről. Meglehet, inkább úgy vélik: a zene csak szórakoztasson. Márpedig a gondolat nem mindig szórakoztató.

De így van ezzel Bródy vagy Zorán is, akiket szintén ritkán hallok a médiában.”

koncz_zsuzsa_arckep.jpg

Koncz Zsuzsa /168 óra., 2016 december I. 48. szám/

Göbölyös: „ A lemezhez kötődő koncertsorozat csúcsa a 2017. március 11-i Aréna-koncert lesz.”

Koncz Zs.: „Már próbáljuk az új lemez dalait. Maróthy Zolival 95 óta dolgozunk együtt, az elmúlt időkben már dalokat is írt nekem, többek között Bródy János szövegével a címadó Ingoványos vad világot. Bródytól remek két dalt kaptam az Ady-versen kívül is az egyik, egy különös jellemfejlődés stációit meséli el a rendszerváltás előtt, majd után.

Most azon dolgozom, hogy a koncerteken a régi dalok között méltó helyre kerüljenek ezek az újabbak. Még sok munka áll előttünk.

Göbölyös: „És önnek mindehhez megvan a szükséges energiája.”

Koncz Zs.: „ Ahogy Závodi Gabi írja a „Sírva vigad a magyar”-ban:„Nincs ingyen semmi sem.”

És még így is ott van a tudatalattinkban, hogy az élet, veszélyes üzem.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveszunetben.blog.hu/api/trackback/id/tr3612044473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása