Ha a 60-as és 70-es évek hippi-mozgalmairól olvasunk, mindig felmerül bennünk a kérdés: jó, vagy rossz megközelítéssel (támogató vagy elítélő érzésekkel) viszonyuljunk e ehhez az egészhez? A válasz pedig rendszerint négy dologtól függ: 1.megéltük e a kérdéses korszakot 2.tanultunk e az iskolában a mozgalomról 3.milyen a politikai irányultságunk, és végül: 4.hol van a tolerancia-szintünk? 

Ami az ismereteket illeti, magának a kifejezésnek az eredete kérdéses: a hippi, hipster szavak hátterében a leginkább valószínű elképzelés szerint a "hop" szavacska állhat, mely a 60-as években az ópium szleng-elnevezése volt, de vannak, akik a hep, azaz "menő", "belevaló", "bennfentes" szavakat tartják valószínűbbnek a kifejezés eredeteként. A 60-as éveket megelőzően, New York egyik kerületében (Harlemben) a feketék stílusát utánzó és szubkultúráját átvevő fiatal fehéreket nevezték így (bár ez utóbbit igen korlátozott forrás-anyag támasztja alá). 

A hippik mozgalmának értékelése előtt egyet érdemes leszögeznünk: a hippi-mozgalom valójában egy vegyes, vagyis kettős világot jelentett. Egyik oldalon ott voltak az egyértelmű pozitívumok: a nemek közti egyenlőségért való küzdelem (emancipáció), a rasszizmus elítélése, az USA -ban élő feketék egyenjogúságáért való kiállás, a pacifizmus (elsősorban a vietnami háború lezárásának követelése), az erős állam elutasítása, vagyis a polgárok életébe beleszóló hatalom megvetése és végül: a szabadságjogok biztosításáért való harc; a másikon pedig a „szabad szerelem”, a kábítószerezés, a mindenfajta tekintély elutasítása és a törvény tiszteletének helyébe lépő „törvények felettiség” felelőtlensége.

 Az 1968-as hippimozgalom Franciaországban és az USA -ban felvállalta a pozitívumokat: tüntetés-sorozatokat produkált Johnson, Nixon és de Gaulle rendszerei ellen, megváltoztatta a világot, elérte az értelmetlen vietnami háború befejezését, új zenei stílusokat teremtett és egy sajátos szubkultúrát hozott létre. Óriási népszerűségnek örvendett a Beatles és a zene egyre inkább egy új életforma kifejezési eszközévé vált. Az 1969 augusztusi, New York közelében, White Lake -ben megtartott Woodstocki fesztiválon fél millió amerikai fiatal jelent meg, Janis Joplint, The Grateful Dead -et és a The Who -t hallgatva. A soha nem látott tömeggel a hippi mozgalom súlypontja Kaliforniából (azon belül is San Franciscoból) átkerül az USA keleti partjára.

A népszerűség mellett azonban sokak szemében taszítóak maradtak a vegyes megítélésű, sokak által negatívnak tekintett dolgok is: a szándékos polgár-pukkasztás, a konzervatív értékrend dehonesztálása, a hagyományos értékek (Isten, haza család, erkölcs) semmibe vétele, a szabad-szerelem, könnyűvérűség, kábítószerezés, dohányzás, alkoholizálás, törvényenkívüliség idealizálása, a kolóniákban, közösségekben vegetálás. A hippik kivonultak a formális világból,  szabadban éltek, hosszú hajat növesztettek, partnereket váltó kapcsolatokban kerestek boldogságot, polgárpukkasztó módon öltözködtek, a katonai behívóikat nyilvános elégették és az idősebb korosztályok életmódját, életfelfogását kigúnyolták. Egy kép a 69-es Woodstockról:

Voltak, akik inkább a pozitívumokat látták, de számukra is kijózanító volt 1969 augusztus kilencedike, amikor egy Charles Manson nevű „ál-hippi” véresen meggyilkoltatta a Polanski-villa öt ártatlan lakóját (köztük az állapotos, Sharon Tate színésznőt is). Az eset a hippi-mozgalom általános elítélését váltotta ki világszerte és véget vetett a hippi-szeretet romantikájának is (noha később egyértelműen kiderült, hogy magának Mansonnak semmi köze nem volt a hippik valódi céljaihoz, sőt a szektavezér nyiltan tagadta is, hogy bármi köze lett volna a hippikhez). Ugyanakkor a másik oldalon megmaradtak a vívmányok is: 1973-ban az USA kilépett a vietnami háborúból (jelentős részben a mozgalomnak köszönhetően) és az 1979-es Hair újra közel hozta mindenkihez az egész hippi-életfelfogás lényegét. Milos Forman musical-feldolgozása (Treat Williams, John Savage és Beverly D'Angelo főszereplésével) egy átlag-fiatal szemével láttatja egy amerikai hippi-csoport mindennapjait, kételyeit és céljait (majd vezérük drámáját).

A hipi-mozgalom eszmei céljaihoz (és nem külsőségeihez) a 60-as évek végén és a 70-es évek elején jelentős értelmiségi holdudvar is csatlakozott, mely felkarolta és új módszerekkel erősítette egy új, békés, demokratikus és nyitott világ megteremtését. Martin Luther King 1963-as híres beszédét - melynek címe: I have a dreams - óriási visszhang kísérte és bár a feketék egyenjogúságáért küzdő tiszteletest 1968 április 4-én megölték, a 68-as, 69-es megmozdulások (világszerte) már egy általános közakarat mentén követeltek változásokat. Ennek a világméretű megújulási szándéknak pedig a hippi-mozgalom tette le az alapjait.

Hogy hová tűnt a hippi világlátás és miért lehet újra aktuális? Azt gondolom eltűnt azokkal a bizonyos 40-es és 50-es években született generációkkal és visszatérhet - legalábbis bizonyos elemeiben - a jelenlegi korosztályokban. Hogy jó e ez és szükség van e rájuk? Nehéz erre válaszolni politikai állásfoglalás nélkül. Egy biztos: ma a represszív, autokrata és nacionalista diktatúrák felé halad a világ, mely 50 éve a hippi mozgalmat is életre hívta. Virágoznak a szélsőjobbos ideológiák és a társadalmi tolerancia egyre lejjebbi szintekre szorul. Az a világ pedig amelyet a hippi mozgalom teremtett a múlt homályába vész, lassan már nem is tanulnak róla az új korosztályok. Pedig nem biztos, hogy jól van ez így.

Jó volna, ha a felnövekvő nemzedékeket a több szemszögből vizsgálódó történelemszemlélettel és nem az egyik vagy másik kizárólagos értelmezés szervilizmusával okítanák az iskolákban. A több szempont fontossága főleg az olyan ambivalens témáknál lényeges, mint például a hippi mozgalom is, melyet - ahogy posztunkból is kiderül - több módon is értékelhetünk. A múlt egy szeletét alkotta; ... egy nagyon fontos szeletét.

Ha érdekesnek találtad, várunk Facebook oldalunkon is!

2020.01.01.18:24