Érdekes témák egy kávé mellé

Kávészünet

Háború és polgárháború veszélye Venezuelában [43.]

2019. február 01. - Kávészünet blog

A közel 1 millió négyzetkilométer alapterületű (916 000 km2) és 31 millió lakosú Venezuela, mely Latin-Amerika 6. legerősebb gazdaságát tudhatja magáénak -- Brazília, Mexikó, Argentína, Kolumbia és Chile után (nem kis részben a GDP 25%-át hozó olajkitermelésnek köszönhetően) és kétszer akkora nominális GDP -t produkálva, mint Magyarország -- már évek óta szerepel a nemzetközi híradások élvonalában. Ismertségének fő oka részint az ország körüli folyamatos nemzetközi feszültség (botrányok sora), részint az állandó belső zavargások, tüntetések, sztrájkok előfordulása, részint pedig a drasztikusan romló közbiztonság. Fővárosa Caracas, ma a világ 3. legveszélyesebb városa, ahol 100 ezer emberre évente 119 gyilkosság jut.  

chavez.jpgMa a világ figyelme a szokottnál is jobban irányul Venezuelára, mert polgárháború szélére sodródott, sőt egy jelentős nemzetközi konfliktus részeként háborús állapotok közelébe került. Érdemes tehát kicsit visszatekintenünk az ország múltjára: hogyan alakulhatott ki a mai helyzet?

A 14 éven keresztül hatalmon lévő "forradalmár-elnök", az antikapitalista, baloldali Hugo Chavez 2013 március 5-én hunyt el rákban (ugyanazon a napon, mint Sztálin). Külügyminisztere, alelnöke és fő bizalmasa, az akkoriban épp 50 éves Nicolas Maduro (aki fiatalon egyszerű caracasi buszsofőrként kezdte pályafutását) azonnal késznek mutatkozott a chavezi politika folytatására és 2013 tavaszán át is vette helyét Venezuela "kormányrúdjánál".

venezuela.jpg

Hatalomra kerülése után szinte azonnal választás is legitimálta Maduro elnöki mandátumát és kezdetben úgy tűnt a "mester" országos népszerűsége Maduróra is "átragad" majd. Az első esztendőben egy így is történt: az új elnök éppúgy megkapta a nép bizalmát, mint Chavez. Ám egy évvel Maduro beiktatása után, 2014 folyamán jelentős megmozdulások kezdődtek Venezuela-szerte, mégpedig az alapvető élelmiszeri termékek hiánya, a magas infláció, az egyre nagyobb arányú bűnözés és az általános életszínvonal-csökkenés miatt. Maduro kormánya a problémákért az USA -t és a "fasiszta ellenzéket" okolta. Ugyanakkor a baloldali kormányzat egyértelműen élvezni kezdte a putyini Oroszország és Kína támogatását. 

venezuela_adatok2.jpgA megmozdulások 2015-től kezdődően váltak egyre gyakoribbakká és jelentősebbekké Venezuelában, miközben a bűnözés és erőszak szintje minden korábbinál magasabbra emelkedett. Az utcai gyilkosságok száma óriásira nőtt: évente 16 ezer embert öltek meg országszerte. Maduro fokozódó katonai-rendőri jelenléttel válaszolt a helyzetre és Venezuela nagyvárosaiba háromezer katonát rendelt. Súlyosbította a helyzetet, hogy közben megkezdődött a venezuelai gazdaság összeomlása is, melynek első lépéseként csökkenésnek indult a kőolaj-kitermelés, hatalmas bevétel-visszaesést okozva. Az ország legfőbb gazdasági sikerágazata került veszélybe.

Ami a jelenlegi helyzetet illeti, az egyértelműen válságos: a venezuelai gazdaság romokban, az életszínvonal folyamatosan csökken, rekordokat ér el az infláció, a munkanélküliség és a bűnözés.

maduro_tuntetes.jpg

Egy 2017-es Maduro elleni tüntetés Caracasban

Közben az ország külkapcsolatai is zavarosak. Venezuela és az USA viszonyára az ambivalens kettősség jellemző: egyik oldalon rengeteg gazdasági szál köti össze a két országot, másik oldalon viszont Maduro az amerikai kormányt vádolja a helyi ellenzék támogatásáért. Az USA valóban ellenzi Maduro kormányzati módszereit és elítéli egyre inkább katonai diktatúrára emlékeztető rendszerét is. Miközben az amerikai - venezuelai kapcsolatok egyre válságosabbak, Kína és Oroszország fokozatosan közeledni próbálnak Madurohoz. Kína ma már Venezuela második legfontosabb kereskedelmi partnere, ráadásul a legnagyobb kölcsönök folyósítója is. Ami Oroszországot illeti: a legfrissebb hírek szerint az oroszok aktív szerepet vállalnak abban, hogy Maduro pénzzé tegye az ország aranytartalékainak egy részét (orosz repülők szállítják a venezuelai arany egy részét az Egyesült Arab Emirátusokba) A lépés átmenetileg csökkentheti ugyan Venezuela anyagi gondjait, de valódi (és tartós) megoldást semmiképp sem hozhat, nem beszélve a nemzetközi feszültség szításáról. 

maduro_guaido.jpg

Maduro és ellenfele: Guaido

A Latin-Amerikai országok többsége az ellenzéket és annak vezérét Juan Gauidot támogatja -- legfőképp Brazília, Argentína, Chile és Peru -- míg mások, például Mexikó, Nicaragua és Salvador inkább Maduro mellett tartanak ki.  

Odahaza a venezuelai válság végét sokan Maduro megbuktatásában látják. Közülük a legfontosabb politikus a parlament elnöke, az alig 35 éves, mérnök végzettségű Juan Guaido. Az ifjú ellenzéki idén januárban, Maduro második elnöki ciklusának megkezdését követően jelentette be, hogy ideiglenes államfőként átveszi a hatalmat Venezuelában. A bejelentést azonban nem követte fordulat, a hadsereg ugyanis (egyelőre) megmaradt Maduro oldalán. Jelen pillanatban mind Venezuela, mind a világ kettéosztott a jövő kérdésében: egyik oldalon a chavezista, antikapitalisták állnak, kitartva Maduro mellett, az orosz, kínai és török kormányok támogatásával, míg velük szemben a másik oldalon Guaido hívei sorakoznak fel, az USA és a nyugat-európai államok (főként Spanyolország és Franciaország) támogatásával.

Három érdekesség Venezueláról:

  1. Nevét még a nagy földrajzi felfedezések korában kapta, amikor a XV. század végén a partjai mentén hajózó európaiak, Velencére emlékeztető módon, vízbe, cölöpökre építkező - házaikat vízbe építő - indiánokat figyeltek meg . Ekkor lett a terület neve Velencécske (vagy kis Velence), azaz Venezia kicsinyítő képzős alakja: Venezuela.
  2. Venezuela területének jelentős része, a tengerpartoktól dél felé haladva, trópusi esőerdő.
  3. Az ország lakosságának  70% -a indián-fehér keverék (mesztic), vagy  fekete-fehér keverék (mulatt) és további 9% a feketék aránya.

Jelenleg a légkör pattanásig feszült Venezuelában, akár egy belső polgárháború, akár egy kívülről jövő katonai beavatkozás nyomán kialakuló háborús helyzet is létrejöhet, nemzetközi konfliktussá növelve a krízist. A helyi hadsereg magatartása is döntő lehet: ha kitartanak Maduro mellett, bármi megtörténhet (még egy amerikai katonai beavatkozás is), ám ha átállnak Guaido oldalára, a jelenlegi kormányfőnek csak a menekülés lehetősége marad. Akár így, akár úgy, Venezuela hamarosan nagy változások elé néz. A kérdés csak az: milyen áron; és ez az ár háborút jelent e?

venezuela_map.jpg

Ha tetszett a poszt, keresd Facebook oldalunkat is!

2logo_kaveszunetben.jpg

2019.02.01. (15:16) 

A bejegyzés trackback címe:

https://kaveszunetben.blog.hu/api/trackback/id/tr9514602168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Scriptor. 2019.02.01. 17:17:45

Sokat segített, a jelenlegi nemzetközi események, feszültségek megismerésében!

Szalay Miklós 2019.02.02. 13:10:23

Egy alapos kis összefoglaló a háborúról, arról, hogy a politikai konfliktusok kapcsán hogyan manipulálják a népet, és hogy mit lehet tenni egy békésebb világért:

egyvilag.hu/temakep/077.shtml

Coyothe 2019.02.02. 13:39:33

Ha az USA hadsereget küld Venezuelába Maduro megbuktatására (Trumptól kitelik egy ilyen lépés) az ellenkező hatást érne el. Az ország összefogna és Maduro népszerűsége azonnal növekedésnek indulna. Venezuela népe összefogna a Gringók ellen és Maduróból egy új Castro válna. Ha azonban ravaszabb eszközökhöz folyamodnak és a CIA titokban támogatja (továbbra is) Guaidot, illetve lepénzelve a hadsereg tábornokait, nem kizárt Maduro hatalmának megdöntése. De itt is felmerülhet akadály: a ruszkik.

Ma az oroszok mindig mindenhol ott vannak. Vagy a kémeik, vagy a hekkereik mindent megfigyelnek. Nem kizárt, hogy Venezuela kapcsán egy nagyhatalmi konfliktus jöhet létre az USA és Oroszország között. Az egyik fél ugyanis az egyik jelöltet, a másik fél a másikat pénzeli. Valószínűsíthető, hogy Putyin nem nézné tétlenül a CIA ügyködését Maduro ellen, hanem ugyancsak tenne lépéseket. Bizonytalan jelenleg az egész helyzet. Az elkövetkező 1-2 hónap döntő fontosságú lesz. Kérdés: ki mit kép? És főleg: mit tesz a venezuelai hadsereg vezetése?

Brix 2019.02.02. 14:48:17

Jelenlegi árakon számítva, a venezuelai nominál GDP, kb. 87 milliárd dollár, a magyar GDP, pedig 156 milliard dollár...Az persze igaz, hogy 2012 táján mèg 330 milliard dollár volt, köszönhetően az akkori , magas kőolajáraknak...Azóta csak zuhanórepülèsben mennek lefelé, pl. a havi minimálbèr tavaly 7$!! volt, a világon az egyik legalcsonyabb...Èhezès, káosz ès anarchia alakult ki, így nem is kèrdès, hogy be kell menni katonai erővel ès felszabadítani az országot!

bandiras2 2019.02.02. 15:36:07

Cocializmus!
youtube.com/watch?v=zZz2HF5KtrY&t=0s
A segélyesek között kiosztják azt, amit a dolgozók megtermeltek. Mert az áldozatok megérdemlik, és ugye mindannyian a kapitalizmus áldozatai vagyunk.
Nagy a verseny ki a nagyobb áldozat, és az a hülye aki megszakítja magát a melóban mikor elég ha áldozatként bejelentkezik, és máris hullik a manna az égből.
A gonosz kapitalistákat is kikergették a kapitalista szakemberállománnyal együtt az olajiparól is, meglátszik a végeredmény.
Az állatokat megették az állatkertből
444.hu/2017/08/17/elloptak-a-venezuelai-allatkert-allatait-hogy-megegyek-oket
A lányok a szomszéd országba járnak kurválkodni a napi megélhetésért ripost.hu/cikk-prostitucio-rabszolgasag-valsag-venezuela
A melósok összeesnek az olajplatformokon az éhezéstől
www.portfolio.hu/gazdasag/ez-az-igazi-foldi-pokol-akkora-a-szegenyseg-hogy-ehen-halnak-a-dolgozo-emberek.277705.html
A WC papír megfizethetetlen luxuscikk az átlagembernek, stb...
A kormány meg csak az "áldozatok" közé szórja azt a kevés megtermelt GDP-t, mert azok persze hogy arra szavaznak aki nekik adja a mások pénzét. Azt a pént viszont csak az értékteremtő, dolgozó emberektől lehet elvenni, mert hiába nyomtatsz pénzt, ha a földműves és a pék összecsomagolt és lelépett. Csak azt a kenyeret lehet elvenni amit megtermeltek, akinek viszont van esze az nem termel, mert minek, úgyis csak elveszik az "áldozatok" nevében, és még ő örüljön, hogy van munkája, miközben éhenhal az olajplatformon.
Progresszív liberalizmus a köbön. Ha nem vigyázunk, itt is ez lesz, mert keményen dolgoznak azon hogy bevezessék európában.
Az első fehér menekültek már megjelentek a magyar vidéken:
index.hu/kultur/eletmod/2018/12/24/britek_zalaban/
www.origo.hu/nagyvilag/20181020-a-migransok-miatt-timegesen-magyarorszagra-menekulnek-a-franciak.html
vilagfigyelo.com/magyarorszagra-jottek-lattak-es-maradnanak-akik-hozzank-menekulnek-nyugat-europabol/
888.hu/article-egyre-tobb-nyugat-europai-menekul-budapestre-a-migransok-elol

bandiras2 2019.02.02. 15:40:00

Ménem lehet linkelni? A blogmotor kiírja hogy a hozzászólás elküldése sikerült, aztán nem jelenik meg...
Szerencsére kiismertem már ezeket, szóval még a komment elküldése előtt CTRL-C, és csak utána küldés. Így nem kell az egészet újra írni, hanem csak szerkeszteni a kattinthatóságot.
De te blogger még mindig jobb vagy mint azok a csicskák, akik nem merik engedélyezni a kommentelés lehetőségét, mert az első arra járó polgár, aki nem teljesen idióta, tényekkel meg érveléssel széjjel cincálná a kis világképét.

Kávészünet blog · http://kaveszunetben.blog.hu/ 2019.02.02. 15:52:21

@Brix: Honnan veszed, hogy a jelenlegi venezuelai nominal GDP 87 milliárd dollár? Sehol nem ez az adat szerepel.

szepipiktor 2019.02.02. 18:37:33

Ismét egy olytan történet, ahol a baloldal a társadalom többségével szemben uralkodik. Ha éhezik a nép? Nem számít! Ha nullára züllik a gazdaság? Nem számít!
Fő az elv, az izmus, és pesze a rohadt nygat, a rohadt USA és a rohadt kapitalisták.
Én sajnos ezt már átéltem, nem lep meg az események alakulása.
Hogy itt, a civilizáltabb világban is ennyien a komcsi diktátor pártját fogják?
Mert ma egy generáció hisz az aktivizmusban, a komopilitizmusban, a kollektivizmusban, az internacionalizmusban.
És ezek ugye bolosevik elvek.
Nem, dehogy megy be az USA...
Miért menne?
Ott a történelmi példa, Chile.
Pontosan ez történt, egy balos megszerezte a hatalmat, majd ma már nemzeti hősnek tekintett Pinochet kellett a rendrakáshoz.
Ma Chile az egyik legjobban fejlődő latinamerikai állam.
Itt is ez lesz, amikor a népnek már semmi vesztenivalója nem lesz, "kezébe veszi" a irányítást és elsőpri ezt a balos csürhét.
És Venezuela, köszönhetően az olajnak, pár év múlva ismét sikeres országgá válik.

Visceroid 2019.02.02. 18:42:14

Polgárháború? Ki harcolna ki ellen? Venezuellaiak a venezuellaiak ellen? Nincs ellenség! Az egy dolog, hogy pocsék helyzetben vannak, de maradnak a tüntetések, hacsak Trampli úgy nem dönt, hogy oda is visz egy kis demokráciát. Akkor viszont a nép egyként fog kiállni a vezetőért, az országért.

Brix 2019.02.02. 19:12:29

@Kávészünet blog: www.statista.com/statistics/370937/gross-domestic-product-gdp-in-venezuela/
Az aktuális dollár árakon számított GDP-t érdemes tekinteni, az reálisabb képet nyújt az ország valós helyzetéről, és nem a PPP-n számítottat, ami jóval magasabbnak tűnhet...( az infláció óriási...)
Ha igazak a hírek, hogy 7 dollárra csökkent a havi minimálbér, 2018-ben ( ha jól tudom 2019-től többszörösére emelte, a megrettent Maduro...)
akkor még a 87 milliárd dolláros nominál GDP is soknak tűnik egy 30 milliós állam esetében...
@szepipiktor: " Pontosan ez történt, egy balos megszerezte a hatalmat, majd ma már nemzeti hősnek tekintett Pinochet kellett a rendrakáshoz"
Pinochet egy közönséges gyilkos volt, egy szélsőjobboldali diktátor...Persze, az a
lényeg, hogy "rendbe tette" a gazdaságot, ahogy Hitler is anno...

Jakab.gipsz 2019.02.02. 19:36:52

@Brix:

Pinochet a chicagoi fiuk azaz a Friedmann modell alkalmazásával tette rendbe, Chile-t, persze a világ legnagyobb külszíni rézbányája volt a motor amely kihúzta a gazdaságot, a válságból.

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.02.02. 19:53:36

Az USA és csicskái pont egy venezuelai nemzeti ünnep idejére időzítették a puccsot (a Washingtonban tanult- inkább kiképzett) Gajdóval az élen. Ez rossz pont.
Kettő: a Nicaraguában, Grenadában és Panamában már bizonyított Elliot Abrams- ot tették meg "különleges küldötté", akinek nevéhez- kezéhez közvetlenül is kb 10.000 lemészárolt, megcsonkított, megerőszakolt őslakos vére tapad (köztük gyerekeké is), a '80- as évekből.
Szintén rossz pont.
Az EU véleménye- jelen esetben is- irreleváns, mint minden geopolitikai helyzetben.
A dél- amerikai államok lakossága nem fogja az amerikai báb kormányaiknak lázadozás nélkül ezt elnézni. Harmadik rossz pont.
Venezuela egészen Chavez óta készül arra, hogy amerikai invázió érheti.
Negyedik rossz pont.

Meg lehet nézni a mai közvetítéseken mennyien mennek ki a CIA- fiúcska mellett és Maduro mellett tüntetni. A lakosság össze fog zárni, és nemcsak Venezuelában, de D- Amerika szerte. Az USA és csicskái az egész kontinenst vérbe boríthatják egy ilyen akcióval.

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.02.02. 19:56:18

@szepipiktor:
Hogyne, mint Irak, Afganisztán, Líbia, Szíria, Tunézia, Ukrajna- ahol mostanában rendet rakott a demokratikus USA és csatlósai.

Periodista. 2019.02.02. 21:43:57

Az várható, hogy a hamarosan (áprilisban) épp 6 éve hatalmon lévő Madoro megbukik. Túl sok ellensége van már és úgy tűnik most összejött az is, ami eddig soha: találtak egy kormányzóképes és agilis másik vezetőt a helyére: Juan Guaido -t.

A bukás módja kétséges csupán. Ha a tábornoki kar kihátrál mögüle, menekülhet Mexikóba (ott befogadnák), ha viszont a hadsereg továbbra is támogatja, jöhet egy komolyabb forradalom, "gyönyörű" utcai zavargásokkal és a parlament vagy elnöki központ ostromával. Nézhetjük majd a CNN képein.

gigabursch 2019.02.03. 09:18:40

Úgy látom, hogy ismét megy a demokrácia export.
De ehhez az Ollyópaji Jujjdejó brüsszeli melgedőjênek mi köze van?

Nietzsche_ 2019.03.09. 14:56:08

Az USA mindenképp beavatkozik, a kérdés csak az, hogy hogyan és milyen mértékben.

Disztopia 2019.08.04. 18:30:12

Venezuela és Kolumbia a Föld lőporos hordója, mint Európáé volt a Balkán, 1914-ben.
süti beállítások módosítása